A vonat, amelyről három ország beszél: 2016-ban újra elindul az Isonzó Expressz

Schvéd Norbert, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője

Schvéd Norbert, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője Fotó: Juhász Melinda

Idén is elindítja történelmi különvonatát az Isonzóhoz a MÁV Zrt. leányvállalata, a MÁV Nosztalgia. A július 17-én útjára induló Isonzó Expressz az ötnapos körutazás során bejárja a Nagy Háború egykori olasz és szlovén hadműveleti területeit, megemlékezve az első világháború olasz frontján elesett több százezer magyar katonáról.

 

A Nagy Háború centenáriuma alkalmából tavaly nyáron, első ízben közlekedő Isonzó Expresszt hatalmas érdeklődés övezte, amikor 550 utasával kigördült a Keleti pályaudvarról. A különvonatot a MÁV Nosztalgia Kft., a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatal, az Indóház Lapkiadó, a Budakeszi Kultúra Alapítvány, valamint a Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány összefogása hozta létre első alkalommal 2015-ben. A nagy sikerű út eredményeként a programot idén is megismételjük, új lehetőségekkel, látnivalókkal bővítve: az Isonzó Expressz július 17-21. között ismét elindul emlékútjára, hogy utasai felkeressék az isonzói csaták további helyszíneit, valamint megemlékezzenek és tisztelegjenek a magyar hősök emléke előtt.

 Fotó: Juhász Melinda 

Az Isonzó Expressz 2016. február 9-i sajtótájékoztatóján ünnepi beszédet mondott a Ksenija Škrilec asszony, a Szlovén Köztársaság magyarországi nagykövete. Felszólalt a HM Társadalmi Kapcsolatok Hivatal képviseletében Dr. Papp Ferenc ezredes, megbízott főigazgató, Dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka, valamint Schvéd Norbert, a MÁV Nosztalgia Kft. ügyvezetője, Pintér Tamás, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke és Sebő Ferenc, a Nemzet Művésze, a Sebő Együttes vezetője. Az eseményen részt vett továbbá a különvonat ötletgazdája T. Hámori Ferenc, az Indóház Közlekedési Lap- és Könyvkiadó ügyvezetője és Bánkuti Ákos, a Budakeszi Kultúra Alapítvány kuratóriumi tagja, Jásdi Balázs hagyományőrző főhadnagy, a Honvédelmi Minisztérium munkatársa, a Magyar Tartalékosok Szövetségének Hagyományőrző Tagozatának vezetője.

Az Isonzó Expressz 2016-ban új útvonalon közlekedik, a Semmering-hágón a világ első magashegyi vasútvonalán keresztül, melyet 1854-ben adtak át, s 1990-ben felkerült az UNESCO Világörökség Listára.  A vonat Orfeum kocsijában útközben fellép a Sebő együttes. Az emlékúton új elem a Cerje-i kilátó felkeresése, ahonnan páratlan kilátás nyílik a 100 évvel ezelőtti csatatérre. A visintini magyar kápolna meglátogatása után, a Doberdó fennsíkján a Monte San Michele és San Martino del Carso magyar vonatkozású háborús emlékhelyeit is megtekintik a résztvevők. Ezen kívül Redipuglia olasz és Fogliano osztrák-magyar temetői is szerepelnek az utazás programjában.

A résztvevők felkeresik továbbá a Kolovrat gerincen kialakított szabadtéri emlékhelyet, Kobaridban (Caporetto) a háborús múzeumot és az osszáriumot, valamint Tolmin (Tolmein) Loče osztrák-magyar katonatemetőjét.

Az utazás zárónapján, július 21-én kerül sor a központi megemlékezésre. A svetói katonai temetőben közös szlovén-magyar katonai tiszteletadással és koszorúzással emlékeznek meg az I. világháborúban elesett hősökről.