A városigazgatási holdingba integrálódik a BKK

Spread the love

Döntött a közlekedésszervezési koncepció alapelveiről a Fővárosi Közgyűlés, a szerdai ülésen elfogadott határozat szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be integrálják. Az Együtt délután az MTI-vel azt közölte: Székely Sándor, a párt képviselője nemmel kívánt szavazni, az előterjesztéssel nem értett egyet, a szavazási eljárás során félrenyomott, ezt hivatalosan is jelezte az illetékeseknek.

    A koncepció alapelvei között rögzítették, hogy a BKK Zrt. és a főváros közötti, a BKV Zrt. tulajdonosi jogainak gyakorlására irányuló megbízási szerződést, így a BKK-nak a BKV feletti egyes tulajdonosi irányítási, utasítás adási jogait megszüntetik.
    A BKK Közút Zrt.-t leválasztják a BKK-ról, majd mindkét céget a Budapesti Városigazgatás Holdingba integrálják, a főváros egyes tulajdonosi jogainak gyakorlását így átadják a BVH-nak.
    Az előterjesztést eredetileg 27 igen, 3 tartózkodó és 1 nem szavazat ellenében fogadta el a testület. A szavazásnál tartózkodott Gy. Németh Erzsébet (DK) és Hajdu László (DK), a XV. kerület polgármestere és Csárdi Antal (LMP), nemmel Karácsony Gergely PM-es politikus, a XIV. kerület polgármestere szavazott.
    Délután azonban az Együtt az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: nem értenek egyet a Vitézy Dávid és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elleni hadjárattal. Az Együtt – a Korszakváltók Pártja nem támogatja budapesti közlekedési koncepcióról szóló fővárosi közgyűlési előterjesztést. Az Együtt fővárosi közgyűlési képviselője, Székely Sándor nemmel kívánt szavazni, az előterjesztéssel nem értett egyet, a szavazási eljárás során félrenyomott, ezt hivatalosan is jelezte az illetékeseknek.
    Az elfogadott határozat szerint a közlekedésszervezői feladatellátás alapvetően továbbra is a BKK feladatkörét képezi. A közutak kezelésével, fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos közfeladatok azonban a BKK Közúthoz kerülnek. A jövőben önálló gazdasági társaságként működő BKK Közút a saját nevében és javára szedné be a közútkezelési díjakat, és ugyancsak oda csoportosítanák át a taxiállomásokkal kapcsolatos feladatokat. A személyszállítási szolgáltatás és az azt közvetítő szolgálatok ellenőrzése a BKK-nál marad.
    A közlekedésfejlesztési projektekkel kapcsolatosan arról döntöttek, hogy a BKK a már folyamatban lévő és közeli lejáratú fejlesztési feladatokban eljár a mielőbbi lezárás érdekében. A többi folyamatban lévő vagy tervezett fejlesztésekkel kapcsolatos feladatokat pedig megosztják a Főpolgármesteri Hivatal, a BKK, a BKK Közút, a BKV és az Enviroduna között.
    Tarlós István főpolgármester az ülésen azt mondta, nem ördögtől való dolog az, amit szeretnének: a tulajdonosi jogokat a törvény által címzett jogos tulajdonos visszakéri. Mi a probléma azzal, hogy a tulajdonos akar rendelkezni az őt illető jogokkal? – tette fel a kérdést a főpolgármester, hangsúlyozva: az eredeti elképzelés szerinti működést szeretnék megvalósítani.
    Hangsúlyozta: nem akarják, hogy a BKV “egy minden szempontból kiszolgáltatott rabszolga szerepébe süllyedjen”.

Forrás:MTI

Comments are closed.