A vállalkozói közösség, ahol spórolhat a költségein

A 2000-ben alapított KéK Cégcsoport egy kölcsönös üzleti előnyök érdekében szervezett vállalkozói közösség, amelynek stratégiai célja, hogy a listaáraknál jóval alacsonyabb árakat és korszerű szolgáltatásokat biztosítsanak a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A cégcsoportnak az ország valamennyi területéről négyezernél is több vállalkozás a tagja, az üzleti partnerek és az általuk kínált szolgáltatások köre pedig folyamatosan bővül.

Napjainkban a mikro-, kis- és középvállalkozások tömkelege küzd azzal a problémával, hogy nem tudja megfelelően optimalizálni a költségeit. A KéK Cégcsoport nekik kínál segítséget azzal, hogy számos területen kínálnak jelentős kedvezményeket, amelyeknek köszönhetően csökkenthető a vállalkozás működési költsége, de a tagság még ennél is nagyobb előnyökkel járhat.

A jól kontrollált költségek egyrészt kiszámítható működési környezetet teremtenek, másfelől elősegíthetik a fejlesztéseket és az új beruházásokat, támogathatják a cég növekedését.

A KéK Cégcsoportot jelenleg több mint négyezer vállalkozás alkotja az ország valamennyi pontjáról. A tagokkal a területi képviselők vannak közvetlen kapcsolatban, akik tanácsadó tevékenység keretén belül segítik a vállalkozást.

A teljes jogú tagok többek közt olyan multinacionális cégek szolgáltatásait és termékeit vehetik igénybe olcsóbban, mint a Microsoft, az MVM, a Magyar Telekom vagy a MOL, de emellett számos utazási iroda és biztosító is a KéK Cégcsoport partnerei közé tartozik.

Ahhoz, hogy valaki taggá válhasson, semmi mást nem kell tennie, mint a területi képviselőknél jelentkezni. A tagságnak havidíja van, ezért cserébe viszont olyan kedvezmények üthetik a vállalkozások markát, ami bőven megtéríti ezt a kiadást.

A KéK Cégcsoport közösségi üzleti felülete a tagok mellett más hazai és külföldi vállalkozások igényeit szolgálja ki, megteremtve az együttműködés, a közös üzlet és az online kommunikáció lehetőségeit. A professzionális közösségi oldalt ugyanakkor 30 ezer forintos éves díjért azok is igénybe vehetik, akik nem tagjai a cégcsoportnak.

A KéK Körkép saját piactér-funkciót kínál a felhasználók számára, és a regisztrált felhasználók mindenki másnál gyorsabban értesülnek a friss és releváns üzleti hírekről, amelyek a vállalkozók számára fontos eseményekről számolnak be.

A KéK Travel utazási iroda weboldalán az aktuális ajánlatok, akciók és kedvezmények mellett útleírásokkal, beszámolókkal és egyéb magazinanyagokkal találkozhatnak az olvasók.

A KékZone informatikai és IT biztonsági szolgáltatás pedig teljes rendszereket tud biztosítani a vállalkozások biztonsága érdekében. A rendszerek része a Fortinet biztonsági router, az ESET vírusvédelem, illetve a Microsoft Azure felhőszolgáltatás is. A rendszer segítségével megvalósul a GDPR által előírt adatvédelem, az informatikai biztonság és az esetleges adatvesztés kivédése. A KéK Cégcsoportban tagnak lenni összefoglalva tehát nem csak költséghatékony, hanem időtakarékos választás is egy vállalkozás számára.