A triatlon lehet az új magyar pontszerző sportág a tokiói olimpián

Új energiával feltöltve indul az év: az E.ON támogatja a fiatal reménységeket

 

További lendületet ad a Magyarországon is egyre népszerűbb triatlon fejlődésének, hogy együttműködési megállapodást kötött a Magyar Triatlon Szövetség az E.ON Hungária Zrt.-vel. A kiemelten a fiatalokat célzó támogatástól azt remélik, hogy megalapozza a sportág jövőbeni sikereit.

 

Utóbbira akár már a nyári olimpián is esély kínálkozik, Bicsák Bence, a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar versenyző a sportág legjobb magyar eredményét érheti el Tokióban. Az olimpián a tíz közé várt sportoló mellett a korábbi junior világbajnok és U23-as korcsoportban világbajnoki ezüstérmes Lehmann Csongor felkészülését is segíti az energiacég.

A mostani megállapodás értelmében az E.ON emellett a Magyar Triatlon Szövetség öt utánpótlás ranglista versenyének, továbbá az utánpótlás országos bajnokságnak is névadó támogatója lesz.

„Megtiszteltetést jelent, hogy az E.ON nem csupán a Magyar Triatlon Szövetség támogatásában látott lehetőséget, de kiemelten segíti két fiatal versenyzőnket is. Bízom benne, hogy 2020-ban ez olyan lökést adhat a magyar triatlonnak, amelynek hatására több fiatal dönt úgy, hogy ezt a szép sportágat választja” – mondta el Dr. Bátorfi Béla, a Magyar Triatlon Szövetség elnöke.

Bicsák Bence jelenleg az olimpiai kvalifikációs ranglista 9. helyét foglalja el, és így gyakorlatilag borítékolható tokiói részvétele. 2019 májusában a triatlon vb-sorozat yokohamai futamán harmadik helyezést ért el, amely a magyar triatlonsport történetének egyik legkiemelkedőbb eredménye. Lehmann Csongor pedig korosztályának egyik legnagyobb tehetsége, kétszeres vb-érmes versenyző.

„Fő célom, hogy egy napon a világ legjobb triatlonosa legyek. Örülök, hogy az E.ON segít ebben” – mondta Bicsák Bence, amit Lehmann Csongor így egészített ki: „Hosszú távon az a célom, hogy 2024-ben olimpiai érmet szerezzek. Minden feltétel adott hozzá.”

 

Kiss Attila, az E.ON elnök-vezérigazgatója szerint a cég számára megtiszteltetés, hogy energiát adhatnak ehhez a felkészüléshez és a versenyeken való minél jobb eredmény eléréséhez.

„Évek óta elhivatottan támogatjuk a magyar sportot és nekem különösen sokat jelent, hogy idén a triatlon mellett döntöttünk, hiszen amatőr szinten én is űzöm ezt az összetett, kihívást jelentő sportágat. Bence és Csongor a magyar triatlon jelene és jövője, mi pedig hiszünk benne, hogy a fiatalokba fektetett bizalom mindig megtérül” – mondta Kiss Attila, az E.ON elnök-vezérigazgatója.

 

A két kiemelten támogatott versenyzőnek idén több versenyen is szurkolhatunk, Bencének legjobban a tokiói olimpián, míg Csongornak június 6-án a Dnipro-ban megrendezésre kerülő U23 Triatlon Európa-bajnokságon, valamint augusztus 20-án az edmontoni U23 Triatlon Világbajnokságon.