A Traviata és a Don Giovanni is szerepel a Primavera fesztivál műsorán

Legfrisebb operaelőadásait mutatja be öt vidéki és egy határon túli színház a Primavera ’17 fesztivál keretében, amelyet keddtől vasárnapig rendeznek meg a budapesti Erkel Színházban.

    “Minden évben egy hetet arra szánunk, hogy az öt vidéki testvérszínházunk és a Kolozsvári Magyar Opera legfrissebb darabjaival bemutatkozzon a fővárosban” – fejtette ki Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója, az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
    A program “nagyon színes”, az összes darab “csupa telitalálat” – tette hozzá az igazgató.
    A sorozat kedden a Kolozsvári Magyar Opera vendégszereplésével indul, akik Mozart Don Giovanni című operáját Selmeczi György, az intézmény művészeti vezetője rendezésében mutatják be. Másnap a Győri Nemzeti Színház Verdi Traviatájával mutatkozik be Szűcs Gábor rendezésében, csütörtökön pedig a Szegedi Nemzeti Színház társulata áll színpadra a Trubadúrral, Toronykőy Attila rendezésében.
    Pénteken a Bánk bán csendül fel a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagjainak tolmácsolásában és Gemza Péter rendezésében, majd Wagner A bolygó hollandi című operája lesz látható szombaton, a Miskolci Nemzeti Színház vendégjátékában.
    A sorozatot vasárnap a Pécsi Nemzeti Színház Macbeth-produkciója zárja, amely először szerepel a baranyai megyeszékhely teátrumának műsorán. A darabot Gulyás Dénes rendezte.

Forrás:MTI