A téli kollekciónk legfontosabb darabjai: a bőrcsizmák

csizmaMilyen csizmát válasszunk, ha nem csak a divat, de a praktikum is fontos?

Azt hiszem, kijelenthetjük, hogy a tél menthetetlenül megérkezett. Tegnapra már jégcsapok is lógtak itt-ott, és bár a hó nem sok helyen maradt meg, mégis aki eddig nem vette elő a téli kabátokat és csizmákat, az most biztosan előkapkodott mindent.

A téli kollekciónk darabjai ugyanolyan fontos kiegészítők tudnak lenni, mint a nyári ballerina cipők, szandálok, felsők és szoknyák, ugyanakkor télen sokkal inkább érvényesül a praktikum is. Hiszen egy nyári cipőnél tényleg annyi a fontos, hogy ne törje a lábunkat, és egész napot végig bírjuk benne szaladgálni, a téli csizmák, bokacsizmák esetében már a kényelem mellett a bélés, a vízállóság, tartósság is sokkal nagyobb figyelmet érdemel.

Ráadásul mivel a téli csizmák lényegesen drágábbak is, mint a nyári kiscipők – már csak a belerakott anyag miatt is, főleg ha bőrt veszünk -, mindenképp érdemes végiggondolni alaposabban milyet is válasszunk.

Ha tartós és vízhatlan darabot szeretnénk a legfontosabb, hogy bőrcsizmát válasszunk. Ez persze már rögtön magával vonja, hogy 25 ezer forint alatt nem ússzuk meg a csizma vásárlást, bárhol is vesszük meg, de így tényleg időtálló, több évre szóló darabot kapunk, ellenben egy műbőr csizmával, ami meglepő módon elég drága tud lenni ahhoz képest, hogy maximum egy szezont bír ki.

Hosszú, rövid, vékony, vastag: a fazon kiválasztása

Az anyag mellett fontos megfelelő fazont választanunk, ugyanis nagy hiba lehet, ha nem a testalkatunkhoz, lábunk formájához megfelelő csizmát, bokacsizmát választunk.

Az alacsonyabbak már tudják, hogy előnyös számukra egy magasabb sarkú cipő, de ugyanilyen fontos a rövidebb szár is, egy hosszú, combközépig érő csizma jelentősen rövidíti optikailag a lábakat. A legjobb döntés a rövidebb lábúak számára a bokacsizma vagy térd alá érő hosszú szárú csizma minimum közepes, 3-5 cm-es sarokkal.

A magasabbak számára könnyebb a választás, a hosszú lábakhoz szinte minden passzol. Persze aki 170 cm felett van, valószínűleg nem akar még 10 cm-el magasabb lenni, így számukra fontos lehet a viszonylag alacsonyabb sarok. A combközépig érő csizmákat a magas csajoknak találták ki, tökéletes viselet szoknyával és nadrággal is. Lehet akár díszesebb is a csizma, nem gond, ha az erős díszítés enyhén rövidíti optikailag a lábakat.

A vékony lábszárúaknak mindig könnyebb lesz csizmát vásárolniuk, hiszen kevésbé gond, ha lötyög kicsit, mint ha egyáltalán nem megy bele a lábunk a csizmába. A mai trendek mellett pedig ez még inkább így van. Persze Nyugaton már lehet többféle szármérettel is csizmát vásárolni, sajnos itthon ez még „gyerekcsizmában” jár. Vékony lábszárral szinte bármi jól áll, legyen az térd felé érő hosszú szárú csizma, vagy egy csinos farmerral, szoknyával hordott bokacsizma.

A vastagabb lábszárúaknak van igazán nehéz dolga, hiszen a mai divat a szűkebb szár cipőből és nadrágból is, így előfordulhat, hogy passzos lesz kiszemelt csizmánk. Ha csak kicsit szorít a csizma, egy cipész egy speciális tágítóspray-vel például tudja orvosolni a dolgot. Vastag vádlijúaknak nem előnyösek a térd felé érő fazonok, de a másik véglet sem, a bokacsizma, így nekik inkább a hagyományos, középhosszú szárú csizmákat ajánljuk.

Miért vegyünk kényelmi csizmát?

Ha igazán jó minőséget szeretnénk, és nem csak a divat szempont, hanem az abszolút kényelem és lábunk, sőt egész testünk egészsége is, érdemes kényelmi csizmát, bokacsizmát vásárolnunk.

Ha egy csizma talpa merev, az hatással van a lábizmok dinamikájára, amihez az egész test önkéntelenül is alkalmazkodni fog. A csizma viselője egy elég gyakran látható utcai jelenség áldozata lesz, hozzászokik, hogy lábait hangosan csapkodva közlekedjen, ezzel pótolva a gördülés, a test által igényelt rugalmasság elmaradását, ami nemcsak a végtagokat, de az ízületeket is terheli.

A “hagyományos” bolti bőr csizmák is ugyanennyibe kerülnek, de a komfort cipők közé sorolt kényelmi csizmák, bokacsizmák a hosszú, egész napos viselésnél is maximális kényelmet, igazi kényeztetést biztosítanak a lábfejeknek, és nem engedik, hogy láb deformitások, ízületi panaszok, bőrkeményedések alakuljanak ki a lábon.

A megfelelő kényelmi csizma választása ráadásul nem csak a láb egészségének megőrzésében segít, hanem a megfelelő tartás kialakításában, a gerincproblémák kialakulásának megelőzésében is, ami nem csak egészségügyi szempontból nagyon fontos, de az igazi női szépséget is kiemeli, ha szép a tartásunk. Ráadásul az ún. kényelmi lábbelik esetén sem kell lemondanunk a divatról, hiszen rengeteg kényelmi csizma, bokacsizma kapható ma már, amely szintén a divat szem előtt tartásával készült.

Cipővásárlás webáruházból

Egyre több webáruházban lehet már cipőket kapni, ráadásul sokszor kedvezőbb áron, mint a fizikai boltokban. De merjünk-e cipőt, csizmát venni úgy, hogy nem próbáltuk fel előtte?

Nos, egyrészt törvényileg előírt cseregarancia van minden webáruházban vásárolt termékre, köztük a cipőkre, csizmákra, bokacsizmákra is, így nyugodtan válogathatunk, és legfeljebb ha kiderül, hogy nem jól választottunk, sértetlen állapotban visszacserélhetjük.

Ugyanakkor szeretnénk megspórolni a visszapostázás maceráját, és persze az időt, amit a cseredarabra várnunk kell, így fontos, hogy megfelelő méretet válasszunk. Sokan nem tudják pontos lábméretüket, és a „próba-szerencse” módszerrel, a nagyjából jó méretek közül próbálgatnak a boltokban. Pedig egy minőségi cipő vásárlása esetén pontos lábméretünket ismerve jól belőhetjük, mekkora cipő való nekünk. A megfelelő méret kiválasztása pedig nem csak kényelmi, de ortopéd szempontból is nagyon fontos.

A gyógy-és kényelmi cipők piacán a gyártók az SI mértékegység rendszer előnyeit felhasználva nem csak a hagyományos kaptafaméretet adják meg, de a belső talpméretet is centiméterben. Lábunk otthoni pontos mérésére pedig egy kiváló módszert olvashatunk el itt.

 

Ha egész nap állnunk vagy sétálnunk kell, nagyon fontos, hogy lábunk egészségét is szem előtt tartsuk a divat szempontok mellett. Mindig úgy válasszunk tehát cipőt, hogy az lábméretünkhöz, lábformánkhoz ideális legyen, optikai szempontokból pedig vegyük figyelembe lábunk hosszát és vastagságát. Így nem csak meleg tappancsokkal vészelhetjük át a telet, de egészségesen és divatosan is!