A tankötelezettség korhatárának visszaemeléséről

A tankötelezettség korhatárárnak visszaemelése a megfelelő irányba tett helyes lépés. Ugyanakkor nem ez a korrekció érdemel dicséretet, hanem az eredeti döntés, a tankötelezettség korhatárának csökkentése a szégyen. Mindenütt Európában, ahol az elmúlt évtizedben hozzányúltak a tankötelezettség korhatárához, emelték azt. Sehol, egyetlen országban sem történt meg, csak a jelenlegi magyar kormány döntése nyomán a mi országunkban, hogy a tankötelezettség korábban megállapított korhatárát csökkentették. Kutatási eredmények szerint ez a döntés évente 12-15 ezer magyar fiatalt dobott ki az iskolából az utcára.

A tankötelezettség korhatárának 18 évről 16 évre történő csökkentését az MSZP mindvégig elutasította és elutasítja. A rossz döntés kijavítását elengedhetetlennek tartja és számos szakmai szervezettel együtt továbbra is követeli.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Hiller István, az MSZP Oktatási Kabinetjének vezetője.