A szervezők teltházra készülnek

Gerendai Károly főszervező Fotó: Juhász Melinda

Gerendai Károly főszervező
Fotó: Juhász Melinda

Idén – a régi időket idézve – újra szerdától szerdáig tart a Sziget, azonban ugyanúgy Mínusz egy és Nulladik nappal felvezetve az öt teljes fesztiválnapot, mint az előző pár évben.  Bár tavaly csúcsra járatták a hangulatot, idén a szervezők megpróbálják még magasabbra tenni a lécet. A nagy érdeklődésre számító eseményen még nagyobb hangsúlyt helyeznek a környezettudatosságra, a higiéniára, a látványra és a szolgáltatások minőségére. Magyarország első számú turisztikai attrakcióján megerősített intézkedésekkel készülnek, hogy garantálhassák a világ minden tájáról idesereglő látogatók biztonságát.  Kezdés augusztus 10-én. A Sziget vadonat friss himnusza, a Be with you – Toldi Miklós és Odett szerzeménye:


Tavaly itt fejeztük be: “Három teltházas nappal, óriási érdeklődés mellett zajlott a 2015-ös Sziget, ami végül látogatócsúcsot is hozott. Már az első napon teltházat jelentettek a Sziget szervezői, akkor 80 ezer embert engedtek be, miután csak a Nagyszínpadon volt program. Aztán jött a pénteki rekord, ekkor már 90 ezer volt a teltház és szombaton is kikerült a „megtelt” tábla. „A hatalmas érdeklődés az eddigi törekvéseink visszaigazolása” – nyugtázta a 23. Szigetet Gerendai Károly főszervező.
Fotó: Dóka Attila, Juhász Melinda

Az elmúlt Szigeten tehát 441 ezer látogató gyűlt össze az egy hét alatt, s egyértelműen minden idők legjobb fesztiválját élvezhettük – ez volt a közönség, a zenészek, a szakma és a sajtó visszajelzése, s megkoronázása pedig, hogy a European Festival Awards idei díjátadóján – ahol már kétszer a legjobb nagyfesztivál díjat is elhozta a Sziget – idén a “Legjobb zenei felhozatal” elismerését is megkapta kedvenc fesztiválunk. “Ilyen előzmények után nem könnyű még jobb fesztivált szervezni, de mi megpróbáljuk” – mondta Gerendai Károly.

A főszervező elmondta, hogy az előzetes visszajelzések szerint akkora az érdeklődés a Sziget iránt, hogy teltházra készülnek. “Az ötnapos bérletek már hetekkel ezelőtt elfogytak, a hétnapos belépőknek pedig már majdnem a háromnegyede gazdára talált és még két hét van a május 5-ei jegyárfordulóig, amikor számítunk még egy nagyobb “rohamra” – adott gyors összegzést Gerendai. “Fontos megemlíteni, hogy már a fellépők bejelentése előtt nagyon jól fogytak a jegyek, tehát egyre inkább sikerül elérnünk azt, amit csak a legjelentősebb és legsikeresebb fesztiváloknál lehet tapasztalni a világban, hogy – bár természetesen fontos a zenei felhozatal – elsősorban a feeling, a csak ezeken a rendezvényeken átélhető különleges hangulat számít, vagyis a látogatók jelentős része már a Szigetre akar jönni, és nem bizonyos koncertekre.” – mondja a Sziget-főnök. Az “egyedi feeling” már a kezdetektől fogva a Sziget védjegye volt, benne változatos zenei felhozatallal, zenén túli programkavalkáddal, minőségi szolgáltatásokkal és egyedi látványvilággal, mostanra azonban ez a siker legfőbb garanciája is a hihetetlen mennyiségű fesztivált kínáló világpiacon.

A látványvilággal kapcsolatban Gerendai elmondta, hogy az Art Of Freedom pályázatára idén kétszáznál is több pályamunka érkezett a világ minden pontjáról dizájnerektől, képzőművészektől, fényszobrászoktól vagy éppen lelkes „amatőröktől”, hogy legvadabb elképzeléseik a fesztivál idejére testet öltsenek. Hatalmas űrkomp, világító PET palack sárkány, óriás szobrok, különleges világítások, – idén is majd’ száz köztéri installációval találkozhatunk a Fesztiválköztársaság különböző szegleteiben, hiszen a Sziget a „vizuális összevisszaságtól”, az apró rejtett vagy éppen monumentális szépségektől válik a mi szigetünké, ahol egy-egy koncert között szürreális tájakra tévedhetünk, mesebeli felhőkön pihenhetünk, míg nappal némely művészeti alkotásnak mi is részesei lehetünk.
A fesztivál sajtótájékoztatóján megtudtuk azt is, hogy lényegesen többet fordít idén a Sziget a környezettudatos fesztiválozásra és a szemléletformáló kommunikációra. A szervezők a kezdetektől fontosnak tartják a fenntartható fesztiválozást, idén hangsúlyosabb akciókkal és kommunikációval segítik a látogatók körében is népszerűsíteni a környezettudatosságot. Az újrahasznosítástól, a tudatos vásárlásig, a szelektív gyűjtéstől, a zöldenergia felhasználásig számos fontos területen tudnak jó példákkal segíteni és aktív közreműködésre serkenteni egy ilyen rendezvény keretein belül. De ezentúl idén már kitiltják a kereskedők kelléktárából a műanyag zacskókat, komposztálható és újrahasznosított eszközöket vezetnek be a büfék jelentős részében, a szemétgyűjtő edényzet mellett nagyszámú csikkgyűjtőt helyeznek el szerte a rendezvényen. Az újrahasznosítás gondolatához és a Szabadság Szigetének humanitárius szellemiségéhez kapcsolódik a szervezők tavaly indított kampánya, melynek sikere és a probléma megoldatlansága miatt idén ismét úgy döntöttek, kérik a fesztiválozókat, hogy az általuk már nem használt kempingeszközöket, sátrakat, takarókat, matracokat gyűjtsék össze azoknak az Európába igyekvő menekülteknek, akik olykor kénytelenek a szabad ég alatt meghúzódni.
Minden fesztivál egyik Achilles sarka a higiénia. Ezért bár a Szigeten eddig is jobbnak számított a helyzet a konkurenseknél, most még tovább fejlesztik a WC és zuhany blokkokat, és a takarítók számát is növelik. Nem csupán arra törekednek, hogy a nagyobb érdeklődést követve több legyen mindenből, de a belbecs és a külcsín, azaz a komfortfokozat növelése és az esztétikus látvány is fontos kritérium az idei fejlesztésekkel kapcsolatban.
A Sziget vendéglátásának változatossága ma már nem kérdés, kínálata egyedülálló nemzetközi mércével mérve is, s híre van annak, hogy a minőségi vendéglátásra egyre nagyobb az igény és a törekvés. Így lehet az, hogy immár külföldről is érkeznek vendéglátósok, mint például Szlovákia legjobb éttermének, a Fou Zoo-nak a fesztiválokra dedikált kitelepülése, a FoodStock. És persze lesz minden, mint eddig a hamburgertől, a pizzán át a legjobb és legizgalmasabb FoodTruck őrületekig, a magyar háztáji termékkülönlegességektől, a különböző nemzetek étkéig.
A Szigeten a KIOSK étterem látja vendégül a fesztivál fellépőit. Idén, ahogy a korábbi években is, igazi különlegeséggel készül Budapest egyik legnépszerűbb étterme. “Minden évben nagy öröm és nagy kihívás is a fesztiválon éttermet – profin – üzemeltetni. A menüink minden nemzetközi igényt kielégítenek, de nagy hangsúlyt fektetünk a magyar konyha bemutatására, a hazai gasztronómia hírnevének népszerűsítésre is”- mondta Orosz Gábor a KIOSK–ot vezető séf. „Egy átlagos Sziget napon közel 600 ember igényét tartjuk szem előtt, naponta több mint 150 kg húst és halat szolgálunk fel és több mint 150 kg zöldséget és gyümölcsöt használunk fel. A háttérben 60 fős személyzet dolgozik azért, hogy a fellépők – a fesztivál élmény mellett – igazi gasztronómiai élményben is részesüljenek. A menü összeállítása mellett külön kihívást jelent a fellépők egyedi igényeink teljesítése pl.: organikus ételek vagy akár friss homár, de odafigyelünk, hogy a folyamatosan változó menüben laktóz és gluténmentes ételek is legyenek.”

Megújítják a Sziget Fesztiválköztársaság irányítórendszerét is, hogy polgárai átláthatóbb, egyértelműbb és kezelhetőbb kommunikáció segítségével találjanak utat helyszínek kavalkádjában.
Újabban többször felmerülő kérdés, hogy hogyan tudja egy nagyfesztivál a fokozott biztonságot megteremteni. A főszervező elmondta, hogy a látogatók biztonságának garantálása eddig is az egyik legfontosabb kérdés volt, ezen a téren a szervezők eddigi erőfeszítései nemzetközi szinten is kimagaslóak. Ugyanakkor az új kihívások miatt itt is folyamatosan fejleszteni kell, de mindezt úgy, hogy a biztonságérzetet növeljék, s közben a felhőtlenül szórakozni vágyókban félelmet ne keltsenek, így – bár a szigetlakókat őrző szolgálatok nagyobb állománnyal lesznek jelen – ez inkább csak a bejárat és környékénél lesz érzékelhető, belül továbbra is a láthatatlanságra törekszenek. A biztonságot különböző technikai fejlesztésekkel is igyekeznek erősíteni. A leglátványosabb ezek közül a bejáratoknál felállított “check in” rendszer lesz, amely ugyanazon az elven működik, mint a nem schengeni övezetben a határbelépés, vagy a reptéri becsekkolás. Azaz a jegybeváltáskor személyi azonosítást is végeznek majd, és a karszalag sorszámát összekötik a felhasználó személyével. Innentől a bejáratnál felállított kamerás „beléptető” rendszer segítségével az illetékesek felismerik, ha nem a jogos felhasználó kíván belépni a kiadott karszalaggal a rendezvényre.
A Sziget készpénzmentes fizetési szolgáltatását idén is – immáron a Sziget csoport tagjaként – a Festipay biztosítja. A fesztiválozók idén számos új szolgáltatással találkozhatnak majd a Hajógyári-szigeten. Az innovatív fejlesztések között több olyan megoldás is van, amely mind a hazai, mind pedig a nemzetközi piacon is úttörő jellegű, ilyen például, hogy a Festipay alkalmazás már nem csupán segíti majd annak követését, hogy hol és mennyiért fogyasztottunk vagy hogy áll az aktuális egyenlegünk, hanem további kényelmi szolgáltatást biztosítva, – az alkalmazásban regisztrált bankkártyánkkal – kényelmesen, sorban állás nélkül tölthetjük fel a fesztiválkártyánkat. Kifejezetten a Szigetfesztiválon, a világon elsőként debütál majd a virtuális fesztivál kártya, amely teljes körű fizetési lehetőséget kínál mobiltelefonon keresztül. A fesztiválozók igényeihez igazodva, valamint a gyors és zökkenőmentes készpénzmentes szolgáltatás biztosítása érdekében a Festipay további meglepetéseket is kínál majd a Szigeten.