A SZEF visszautasítja a közszféra létszámleépítését

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) visszautasítja a létszámcsökkentés lehetőségét a közszférában – közölte a szakszervezeti konföderáció kedden.

    Az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatban a szakszervezet arra reagált, hogy a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke szerint százezer embert kellene a közszférából leépíteni, és ezzel a létszámmal a versenyszféra munkaerőhiányát csökkenteni, a Nemzeti Versenyképességi Tanács keddi ülése után tartott sajtótájékoztatón pedig Varga Mihály pénzügyminiszter nem zárkózott el a felvetéstől.
    A szakszervezet szerint Magyarországon a foglalkoztatottak számához képest a közszolgálatban dolgozók aránya nem magas, a tényleges közszolgálati feladatot ellátó közalkalmazottak és köztisztviselők száma egyes területeken kifejezetten alacsony.
    Jelenleg több mint 15 ezer álláshely nincs betöltve, jegyzők, orvosok, nővérek, óvónők, műszaki dolgozók, angol, informatika és matematika szakos tanárok hiányoznak.     
    A szakszervezet szerint nem világos, hogy a közüzemeket, vállalatokat, valamint a közfoglalkoztatottakat is magában foglaló, összetett állami szférának mikor milyen részére gondolnak “a túlméretezettséget emlegető javaslattevők”. A közszolgáltatás nem bürokrácia és az államigazgatás az egész rendszernek csak egy része – olvasható szakszervezet nyilatkozatában.
    A szakszervezet nemzetközi összehasonlítást is tartalmazó átfogó elemzést tart szükségesnek a közszolgáltatás fogalmairól, a közszolgálat helyzetéről, mert enélkül elfogadhatatlanak és társadalmi következményeit tekintve is veszélyesnek látja a megalapozatlan létszámleépítési felvetéseket.

Forrás:MTI