A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 20. helyen teljesítette a Silk Way rali első, rövid de velős szakaszát

Elkezdődött!

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 20. helyen teljesítette a Silk Way rali első, rövid de velős  szakaszát, amelyen nem lehetett megnyerni a versenyt, elveszíteni viszont simán el lehetett volna.
De menjünk sorban!

Hogy a maratoni tereprali nem tréfadolog, arra kiváló bizonyíték volt a Silk Way rali első igazi versenynapja, amely minden szempontból rettenetesen nehéznek bizonyult. Először is hajnali fél háromkor jelzett az ébresztő, el kellett indulni a szervizparkba, onnan meg a kis híján 600 kilométeres (!) összekötő szakaszra, amely után egy 61 kilométeres szelektív várt a mezőnyre.
De aki azt hiszi, hogy a viszonylagos rövidsége miatt a mért szakasz sétagalopp volt a versenyzők számára, nagyobbat nem is tévedhetne. Egyrészt mert a rajt előtt heves eső esett, ami csúszóssá, sárossá változtatta a talajt (helyenként meg persze pillanatok alatt felszáradt), másrészt mire a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős elrajtolt az Opel Mokkával, a pálya közepén újra rázendített az égi áldás.

„Jó kis technikás pálya lett volna, de a gumiválasztással nem foglalkoztunk annyit amennyit kellett volna, pontosabban nem gondoltuk, hogy ekkora eső esik majd, így nem tettünk fel új gumit – mondta az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs. – A használt abroncs pedig kőre jó lett volna, de a sáros úton helyenként úgy csúszott, mintha jégen mennénk. Megesett, hogy kettes-hármas sebességi fokozatban tövig nyomtam a gázpedált, a kerekek azonban álló helyzetben pörögtek. A kanyarokba is keresztbe csúszva érkeztünk, ami lehet, hogy látványos volt, de gyors semmiképpen sem.”
A szerencsefaktor az volt ezen a napon, hogy a szervizcsapat utolérte Szalayékat a közúti szakaszon, mert 200 kilométer megtétele után eltört az egyik ablaktörlő, és ha nem cserélik ki, lehetetlen lett volna teljesíteni a versenytávot. Egyszerűen nem láttak volna semmit. Így sem volt hiány kalandokból…

„Az egyes ellenőrző ponthoz közeledve egy buggys becsúszott előttünk az árokba, ott állt az út közepén – idézett fel egy másik történetet Bunkoczi László. – Kikerültük, hogy elérjük a kétszáz méterre lévő csekkpontot, de így meg az egyik pontot nem érzékelte a GPS, úgyhogy vissza kellett fordulni. Elveszítettünk több mint egy percet, mert közben a buggy kiszabadult és jött szembe. Egyébként is kalandos nap volt, de ez rátett még egy lapáttal.”
A mezőny másik magyar párosa, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió (Scania) a 16. helyen ért célba, méghozzá nagyon jó időeredménnyel – alig több, mint tízperces hátránnyal. Márpedig ez a szűk, kanyargós, technikás pálya a monstrumok pilótáit még nagyobb kihívás elé állította, mint az autósokat.
SILK WAY RALI
1. szakasz, Moszkva–Csebokszari (össztáv: 726.95 km, ebből szelektív szakasz: 61.43 km). Autósok: 1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 DKR Maxi) 42:02, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 DKR) 29 másodperc hátrány, 3. Despres, Casterra (francia, Peugeot 3008 DKR) 2:14 p h., …20. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 17:42 p h.
Kamionosok: 1. Martin Kolomy, Jíri Stross, Michal Ernst (cseh, Tatra) 49:43, 2. Loprais, Alkendi, Holan (cseh, egyesült arab emirátusokbeli, cseh, Tatra) 51 mp h., 3. Van Genuten, Alcayna, Der Kinderen (holland, spanyol, holland) 2:03 p h., …16. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 10:39 p h.