A rendőrség videóval dokumentálta az eseményeket

A Budapest V., József nádor térre 2014. december 16-án 18 órára bejelentett demonstráció szervezője egy, az ott a rendezvényt megelőző percekben megjelent csoportosulás magatartását a rendezvényt megzavarónak értékelte, felszólította a csoport tagjait, hogy ne csatlakozzanak a demonstrációhoz. A csoportosulás ennek a felszólításnak nem tett eleget, ezért a szervező a rendőrség közreműködését kérte. A rendőrség a rendezvényt megzavarókat eltávolította.

A Budapest V., Kossuth téri tüntetésen egy hölgynek nyújtott segítséget a rendőrség, aki a résztvevők és az egyenruhások között elesett és tartani lehetett attól, hogy a demonstrálók nyomása miatt sérülést szenved. A rendőrök felsegítették a hölgyet, majd testi épségének megóvása érdekében a rendőri sorfal mögé kísérték.
A rendezvény befejezését követően a téren maradtak egy csoportja erőszakos módon – az egyenruhások testi épségét veszélyeztetve – megpróbálta benyomni a rendőrsorfalat, ekkor egy esetben, célzottan könnygázspray alkalmazására került sor.

A rendőrség egyben leszögezi, hogy egyetlen munkatársa sem használt a rendőri biztosítás során rendőrbotot.
A demonstráció befejezését követő rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt, az arányosság és a fokozatosság elve mindvégig érvényesült.

Forrás:police.hu