A népművészet legnagyobb ünnepei a Táncháztalálkozó és a Budapest Folk Fest

Ebben az évben már 35. alkalommal örülhet együtt közönség és közreműködők, zenészek, énekesek, táncosok, tárgyalkotó népművészek a három napos mulatságnak, az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásárnak. A nyitóbuli a Fonó Budai Zeneházban lesz április első napján, Herczku Ágnes lemezbemutató koncertjével kezdődik és a Dűvő éjszakába hajló táncházával fejeződik be. A következő két nap fő helyszíne a Papp László Budapest Sportaréna műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek főszereplésével a küzdőtéren. Szombaton a Fáklya Klub ad otthont az Éjszakai bálnak hajnalig. Vasárnap – számítva a közönség aktív közreműködésére – népi játékok és ügyességi versenyek is színesítik a programot az Arénában. Az esti gálaműsor Lajkó Félix legújabb lemezének bemutató koncertje lesz zenész barátaival, Brasnyó Antallal, Szabó Csobán Gergővel, Porteleki Lászlóval, a Fanfara Complexa együttessel, valamint Csizmadia Anna és Tintér Gabriella énekesnőkkel. Hegedű- és citeravirtuózunk Vajdaságban megismert magyar, cigány és román népzenére írt variációit hallhatjuk, amelyek tavaly februártól emlékezetes koncerteken formálódtak olyan színvonalú művekké, amelyek lemezre rögzítését nem hagyhatta ki a Fonó. A koncertet követően a Táncháztalálkozó fesztiválzenekarával és legkiválóbb énekeseivel, több száz népviseletbe öltözött táncossal és a közönséggel a mezőségi falvak hajdani báljainak hangulatát idézik fel. A jubileumi Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár részletes programja a www.tanchaztalalkozo.hu oldalon olvasható.

A Fonóhoz kapcsolódik immár 7 esztendeje a Budapest Folk Fest. Az autentikus népzenének elsősorban a Fonó, a világzenei programoknak a Kobuci kert, a nagykoncerteknek a helyszíne pedig a Várkert Bazár szabadtéri színpada. Ebben az évben fellép a Shantel & Bukovina Club Orchestar, a macedón Vlatko Stefanovski triója, a Muzsikás és az Amadinda, Roby Lakatos és zenekara, a 40 éves Téka, Berecz András, a Romengo, a Góbé és az Eszterlánc. A május 18-22-ig, öt napon át tartó koncertsorozatot borkóstolók, családi hétvége, moldvai és cigány táncházak gazdagítják.

Horváth Gábor Miklós