A nemzetközi és a magyarorsz​ági konferenci​aturizmus alakulásár​ól

Áttekintés a nemzetközi és a magyarországi konferenciaturizmus alakulásáról a legfrissebb nemzetközi és hazai adatok alapján

A magyar és nemzetközi konferenciaturizmus legújabb trendjeit, valamint a magyarországi hivatásturisztikai piac alakulásáról készült legfrissebb, 2013. első félévi statisztikáját mutatta be a Magyar Turizmus Zrt. a Business Travel Show szakmai konferenciáján október 2-án, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. Az üzleti turizmus legnagyobb szakmai seregszemléjére az MT Zrt. szervezésében 16 országból 42 külföldi szakmai meghívott (hosted buyer) is érkezik, hogy közvetlen tárgyalásokat folytassanak a magyar turisztikai szolgáltatókkal. Az MT Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága (MKI) több jelentős konferencia és szakmai rendezvény Magyarországra hozatalában vállalt szerepet az elmúlt három évben, melyek több százezer vendégéjszakával gazdagítják hazánk kereskedelmi szálláshelyeit.

gergo2

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese
Fotó: Dóka Attila

Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese előadásában az ICCA (International Congress and Convention Association – Nemzetközi Konferenciák Szövetsége) legfrissebb, 2013. augusztusi adatai alapján elemezte a nemzetközi konferenciaturizmus alakulását, majd az MKI 2013. első félévi statisztikáit mutatta be a hazai rendezvénypiacról.

Nemzetközi szövetségi rendezvények száma a világon (1963 – 2012)

  Forrás: ICCA

Az ICCA adatai szerint az elmúlt 50 évben exponenciálisan nőtt a szervezet adatbázisában regisztrált nemzetközi szövetségi rendezvények száma, amely 10 évente megduplázódott. Az ICCA adatbázisa szerint 1963 és 2012 között összesen 173.432 nemzetközi rendezvényt tartottak a világon. Ezek 1%-a az 1963 és 1967 közötti időszakra, 31,6%-a pedig 2008 és 2012 közé esett. Figyelemre méltó, hogy ez az exponenciális növekedés a közelmúlt válságos éveiben is folytatódott.

Nemzetközi szövetségi rendezvények száma régiónként (1963 – 2012)

 Forrás: ICCA

Az elmúlt 50 évben is Európa adott otthont a legtöbb rendezvénynek, piaci részesedése azonban az 1963 és 1967 közötti időszak 72,3%-áról 54%-ra esett 2008-2012-re. Ezzel a tendenciával éppen ellentétben az ázsiai/közel-keleti régió relatív népszerűsége nőtt az utóbbi évtizedben. A regionális tendenciákat vizsgálva nem meglepő, hogy a legnagyobb növekedést olyan ázsiai városok érték el, mint Szingapúr, Peking és Szöul. A legtöbb nemzetközi rendezvénynek helyt adó városok rangsorából azonban még mindig jól kirajzolódik Európa vezető szerepe: összesen 5 Európán kívüli város van a top 20-ban. Budapest jelenleg a 17. helyen áll.

 Forrás: ICCA

 Forrás: ICCA

Nemzetközi szövetségi rendezvények  résztvevőinek  száma (1963 – 2012)

 Forrás: ICCA

Világosan látszik az a trend, hogy a nemzetközi szövetségi konferenciák mérete folyamatosan csökken. A rendezvények átlaglétszáma az 1963-1967 közötti időszakban regisztrált 1.253 főhöz képest 424 főre csökkent a 2008-2012-es időszakra. A létszám zsugorodásának aránya azonban sokkal alacsonyabb mint a rendezvények számának bővülési aránya, így az utolsó évtizedben a résztvevői létszám kevesebb mint 20%-kal csökkent, míg a rendezvények száma megduplázódott.


A rendezvények mérete szerinti kategóriák

 Forrás: ICCA

Az elmúlt 10 évben jelentősen bővült a legkisebb méretű rendezvények (50-149 résztvevő és 150-249 résztvevő) piaci részesedése, a több mint 500 résztvevőt vonzó rendezvények rovására.

Az 50-149 résztvevővel zajló rendezvények aránya több mint háromszorosára nőtt, 9,4%-ról 34,8%-ra a vizsgált időszakban. Az 500 résztvevőnél nagyobb rendezvények aránya jelentősen visszaesett. Általánosságban elmondható, hogy napjainkban sokkal több, de kisebb létszámú konferenciát rendeznek. A rendezvények számának exponenciális növekedésével együtt – az átlagos rendezvényméret csökkenése ellenére – megfigyelhető az összes rendezvény összlétszámának növekedése is: az összes rendezvényen résztvevők összlétszáma az 1963 és 1968 közötti időszakban regisztrált 2 millió főről mintegy 22 millióra nőtt 2008-2012-re

Rendezvényhelyszínek megoszlása

 Forrás: ICCA

A legtöbb nemzetközi szövetségi rendezvénynek még mindig szállodák és rendezvényközpontok adnak helyet. 2008 és 2012 között a rendezvények 44,2%-át tartották rendezvényszállodákban, 24,3%-át pedig konferenciaközpontokban.

A rendezvényekből származó bevételek

 Forrás: ICCA

A rendezvények regisztrációs díjaiból és költéséből származó bevételek szintén folyamatos növekedést mutatnak a vizsgált időszakban. 1993 és 1997 között 4,1 milliárd USD származott a rendezvények regisztrációs díjaiból, ez az összeg 2008 és 2012 között 12,4 milliárd USD-t tett ki.

A rendezvények költése 1993 és 1997 között 18,8 milliárd USD, 2008 és 2012 között pedig már 56,4 milliárd USD volt.

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatóságának adatgyűjtése a magyarországi hivatásturisztikai piac alakulásáról

2013. I. félév

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága 2013 első félévére vonatkozóan is elkészítette statisztikáját a hazai hivatásturisztikai piac alakulásáról. *

A statisztikai eredmények pontosítása érdekében az adatgyűjtési módszer és a kritériumrendszer megváltozott, melynek köszönhetően a nemzetközi és a magyar rendezvényekről egyaránt részletesebb, illetve pontosabb információk állnak rendelkezésünkre.

2013 I. félévétől a Magyar Kongresszusi Igazgatóság statisztikai adatgyűjtése az alábbiak szerint módosult:

  • a megkeresett partnerek száma bővült, összetétele változott, hiszen szállodák, utazási irodák és helyszínek mellett egyetemektől, főiskoláktól és szövetségektől is kaptunk adatokat;
  • az      egyéb rendezvények kategóriát megszüntettük
  • az      egyes konferenciákkal kapcsolatosan feltett kérdéseket megváltoztattuk,      ennek köszönhetően pontosabb adatokkal rendelkezünk a megrendelőt illetően;
  • nemzetközi konferenciák alatt a minimum 50 fős, külföldi      vendégek részvételével zajló céges (corporate), illetve szövetségi      eseményeket értjük, melyek szobafoglaláshoz kapcsolódnak;
  • magyar konferenciáknak a minimum 50 fős, csak magyar      résztvevővel zajló céges (corporate), illetve szövetségi eseményeket      tekintjük

Az újonnan meghatározott kritériumrendszernek köszönhetően bizonyos mutatószámokban eltérések figyelhetőek meg, továbbá néhány adat esetében a korábbi évek eredményeivel történő összehasonlítás nem értelmezhető.

Fontos megjegyezni, hogy az adatszolgáltatás nem kötelező, a statisztikában szereplő eredmények kizárólag az adatközlő partnerek által önkéntesen megküldött adatokon alapulnak.

  1. 1.      Nemzetközi és magyar konferenciák összesített elemzése
    2013. I. félév
Konferenciák   száma

Átlagos   résztvevőszám

Konferenciák   átlagos hossza

1081   db

230   fő

2,8 nap

Válaszadók   száma

(db)

Szálloda

Iroda   (DMC, PCO)

116

45

Egyetem

31

Kongresszusi   központ*

5

Egyéb   helyszín**

34

Összesen

231

* Kongresszusi központ: Hungexpo Budapesti Vásárközpont, Budapest Kongresszusi Központ, Kölcsey Központ, Kodály Központ, Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ
**Egyéb helyszín alatt a fenti kategóriákba nem sorolható helyszíneket értjük, például rendezvényhelyszínek, éttermek, minisztériumi épületek, kastélyok és múzeumok.

 

Konferenciák
száma (db)

Konferenciák
megoszlása (%)

Résztvevők
száma (fő)

Átlagos
résztvevőszám (fő)

Nemzetközi

461

42,6

141 290

306

Szövetségi

183

39,6

84 895

464

Corporate

278

60,3

56 395

203

Magyar

620

57,4

107 878

166

Szövetségi

158

25,5

25 269

160

Corporate

462

74,5

82 609

129

Összesen

1081

100

249 420

231

Konferenciák   területi megoszlása

Budapest (%)

Vidék (%)

Nemzetközi

Magyar

70,1

52,1

29, 9

47, 9

Összesítve

61,1

38, 9

1.ábra: Konferenciák     területi megoszlása

Forrás: MKI

Megrendelő   cég típusa

Szálloda
(%)

Kongresszusi központok
(%)

Összesen
(%)

Szövetség

21, 7

28, 6

39

Corporate

54, 1

35, 7

42

Iroda

24, 2

35, 7

19

2.ábra:     Megrendelő cég típusa helyszín szerinti

Összehasonlításban

 

 

 

Forrás: MKI

Megrendelő   nemzetisége

(%)

magyar

amerikai

német

brit

spanyol

cseh

belga

svájci

török

orosz

olasz

francia

lengyel

68, 64

4, 9

4, 9

3, 92

3, 92

3, 92

1, 96

1, 96

1, 96

0, 98

0, 98

0, 98

0, 98


  1. 2.     Nemzetközi konferenciák Magyarországon
    2013. I. félév

Konferenciák   száma

Átlagos   résztvevőszám

Konferenciák   átlagos hossza

461 db

307 fő

3, 17 nap

Nemzetközi konferenciák

Konferenciák

Résztvevők

Átlagos

Konferenciák   átlagos hossza (nap)

2008. I. félév

241

36 200

162

3,   5

2009. I. félév

118

24 400

207

3,   4

2010. I. félév

160

43 000

269

4,   3

2011. I. félév

213

56 647

265

3,   8

2012. I. félév

121

35 070

290

4

2013. I. félév*

461

141   290

306

3,   17

*A nemzetközi konferenciák a korábbi kritériumrendszernek megfelelnek, így lehetséges az összehasonlítás.
A 2013. I. félévénél megfigyelhető növekedésben szerepet játszik az adatszolgáltató partnerek számának növekedése.

„A konferenciaturizmus a magyarországi beutazó turizmusnak továbbra is fontos szegmense. A nemzetközi összehasonlításban azonban, Európához képest jelentős hátrányt könyvelhetünk el a kongresszusi központokban megtartott rendezvények tekintetében. Amíg nem épül meg egy nemzetközi színvonalú, nagy kapacitású konferenciaközpont, Magyarország továbbra is csak a 3-400 fős események terén versenyezhet érdemben. Hazánk számára a legnagyobb lehetőségek a szövetségi konferenciák piacában rejlenek, ezért a Magyar Kongresszusi Igazgatóság (MKI) bővítette eszköztárát, új konferencia nagyköveti programot dolgoz ki, folytatta a nemzetközi tudományos kongresszusok felkutatását és maximálisan kihasználja a nemzetközi konferenciák elnyerését célzó pályázati lehetőségeket. Kiemelt figyelmet fordít a tudományos élet, az egészségipar, a kutatás-fejlesztés, az orvostechnológia és a gyógyszeripar területére. A MICE tevékenység kiemelt célpiacai 2013-ban: Nagy-Britannia, Franciaország, Észak-Európa, USA, Németország és Svájc. Ezeken a piacokon az MKI a külképviseleti hálózat bevonásával számos értékesítési- és marketingakciót szervez.” – mondta el Horváth Gergely, az MT Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Az MKI több jelentős konferencia és szakmai rendezvény Magyarországra hozatalában vállal szerepet, melyek közül jelentőségénél fogva kiemelkedett az idén májusban Budapesten megrendezett Routes Europe konferencia a légitársaságok, repülőterek részvételével.

További, 2013-ban pályázott és eddig elnyert nagy események:

A Feledékeny (Alzeheimer-kórral és más emlékezetzavarral élő) Emberek Hozzátartozóinak Társasága, 2017, 1500 fő  Magyar Reproduktív

Immunológiai társaság 2104-es kongresszusa, 650 fő, Budapest

 UIA-nak (Union Internationale des Avocats – Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete) 2016, 1000 fő

  Íjász világbajnokság 2015. július Gödöllő, 1200 fő versenyző

  Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál Győrben, 2017. július, 3000 fiatal sportoló

  Mundiavocat – Az ügyvédek világbajnoksága, Felcsút-Budapest, 2000 ügyvéd

  Scander Világbajnokság Budapest 2017, 1500 fő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*