A mindenkinek elérhető felsőoktatásért demonstráltak Budapesten

A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt.

Az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő a Corvinus egyetemért meghirdetett fáklyás demonstrációja az egyetem előtt 2018. október 9-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Az LMP ifjúsági szervezete, a Lehet Más a Jövő a Corvinus egyetemért meghirdetett fáklyás demonstrációja az egyetem előtt 2018. október 9-én. MTI Fotó: Bruzák Noémi

    A mintegy 200 tiltakozó részvételével megtartott tüntetésen Pitz Dániel, a LMJ elnöke hangsúlyozta: követelik a kormánytól, hogy senkit ne fosszanak meg a tanulás lehetőségétől, és “ne engedjék el az állam kötelékéből az egyetemeket”.    
    Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője úgy vélekedett, hogy a Fidesz “mindent a gazdagoknak politikája bevenni készül a közoktatás után immár a magyar felsőoktatást is”. Azt mondta: a kormány tervei szerint a Corvinus egyetemen jelentősen növelnék a fizetős helyek arányát, 2020-tól pedig már nem is lennének államilag finanszírozott helyek.
    Ezt a rendszert meg akarják honosítani az egész felsőoktatásban, vagyis egy újabb társadalmi alrendszer “fideszes gyarmatosítását” készítik elő – tette hozzá.
    Az ellenzéki politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a társadalom- és gazdaságpolitikának következményeként százezrek szorulnak ki a felsőoktatásból.

Forrás:MTI