A mentális forma dönthet

Szerdától Szegedre figyel a sportág, megkezdődik ugyanis az első olimpiai válogatóverseny. Beharangozó sorozatunk harmadik részében a női kajakosokkal foglalkozunk.

K-1 500 m

A 2015-ös szezonban Kárász Anna és Kozák Danuta külön csatájától volt hangos a vízpart. A szegediek legjobbja, Kárász legyőzte a kétszeres olimpiai bajnokot, ő képviselhette a magyar színeket a milánói világbajnokságon, amelyen az új-zélandi Lisa Carrington mögött ezüstérmes lett. Ha a szolnoki tájékoztatóverseny eredményeit nézzük, az idén többesélyes is lehet ez az olimpiai szám. Néhány héttel ezelőtt Kozák Danutát az eltiltásából visszatérő Csipes Tamara győzte le, aki a szakemberek szerint mind fizikálisan, mind technikailag remek formában szerepelt. Hogy miként vélekedik az esélyekről, a riválisokról Kárász Anna?

kajak

„Ott voltam én is Szolnokon és láttam a lányokat versenyezni. Jól kajakoztak, de ebből messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Én egy kisebb vállsérülés miatt nem szálltam vízre, de most már minden rendben van, egészséges, elszánt és motivált vagyok – mesélte Kárász Anna, aki az első válogatón az ötszáz egyesre helyezi a fő hangsúlyt. – Mindhárom olimpiai számban indulok, de most az ötszáz egyes lesz az elsődleges, hiszen ebben a számban a duisburgi Világkupán már eldől, ki képviseli a magyar színeket Rióban. Biztos mindannyiunknak nehéz lesz a válogató, és nem tudom mire számítsak, hiszen fogalmam sincs, hogy a többiek milyen formában lesznek. Egy biztos: ezen a szinten már nagyon meghatározó, hogy mentálisan milyen állapotban van az ember.

K-2 500 m

Ha az elmúlt olimpiák páros válogatóit nézzük, talán sosem volt még ilyen erősségű a magyar mezőny. Csütörtökön négy olyan egység is felsorakozik majd, amely esélyes lehet a győzelemre. A tavaly világbajnoki címet szerző Szabó Gabriella és Kozák Danuta mellett a Kárász Anna, Vad Ninetta kettős, Csipes Tamara és Kovács Katalin párosa, valamint Fazekas-Zur Krisztina és Douchev-Janics Natasa duója rajtol el.

„Remekül sikerült Danával a felkészülésünk, azt kell mondjam, olyan formában vagyunk, mint a tavalyi világbajnokság előtt. Bízom az egységünkben, még akkor is, ha tudjuk, nem lesz könnyű menet ez a finálé” – vélekedett az olimpiai bajnok Szabó Gabriella.

Kárász Anna arról mesélt, hogy bár csak két pályát mentek együtt Vad Ninettával, érezhetően erősebb az egységük, sokkal jobban tudják futtatni a hajót, míg Fazekas-Zur Krisztina és Douchev-Janics Natasa mellett az szólhat, hogy tökéletesen összeillesztették a technikájukat, mindketten erősen, kis csapásszámmal versenyeznek. A legnagyobb páros rutinja a háromszoros olimpiai bajnok Kovács Katalinnal van ebben a mezőnyben, aki visszafogottan nyilatkozott az esélyekről.

„Ahogy Tami, én sem szeretek előzetesen beszélni a lehetőségeinkről. Készülünk, bízunk magunkban, és tisztában vagyunk vele, hogy ez a finálé bizony nagy csata lesz. Korábban két, maximum három esélyes egység sorakozott fel egy-egy olimpiai válogatón. Most minimum négy lesz, így nagyon meg kell harcolni azért az első helyért” – vélekedett Kovács Katalin.

K-1 200 m

És hogy mi várható K-1 200 méteren, a legrövidebb távon? Olimpiai kvótát ebben a számban Vad Ninetta szerzett a nemzetnek a tavalyi milánói világbajnokságon, de kezdi elkapni a fonalat a korábbi világbajnok, Douchev-Janics Natasa is, aki elégedett volt a szolnoki tájékoztatón nyújtott teljesítményével, mint nyilatkozta sikerült „fejben” helyre raknia ezt a számot. A rajtnál azonban ismét ott lesz a szolnoki második Csipes Tamara, a harmadik helyezett Homonnai Luca és Kárász Anna is.

Egy biztos, az első olimpiai válogató minden futamát élőben követhetik az M4 Sport csatorna nézői, a helyszínre kilátogató rajongók pedig ingyen szurkolhatnak kedvenceiknek a szegedi pályán. A női K-1 500 méter döntőjét szerdán 17.40-kor, a páros döntőt csütörtökön 17.40-kor, a 200 méteres női kajak egyesek fináléját pedig pénteken 17.00 órakor rendezik a Maty-éren.