A megalapozott gyanú: kerítés és kitartottság

Az enyingi férfi három társával prostitúcióra kényszerített egy lányt, akitől bevételének jelentős részét elvette.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) székesfehérvári osztálya bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés bűntett és kitartottság bűntett meglapozott gyanúja miatt folytat nyomozást a 37 éves S. I. enyingi lakos ellen. A férfi a nyomozás adatai szerint 2019 márciusától nyár végéig prostitúcióra bírt rá egy dunaújvárosi lányt, akitől a bevételét részben vagy egészben elvette, életvitelét abból fedezte.

S. I. rendszeresen beszámoltatta a nőt a jövedelméről, amit vagy készpénzben vagy banki utalással kellett neki elküldenie. Ebben az általa beszervezett három bűntársa segítette, akik saját bankszámlájukról vették fel az oda utalt, prostitúcióval megkeresett pénzt, amit átadtak a 37 éves enyingi férfinak.

A rendőrök S. I. és társai elfogására 2019. november 13-án hajnalra bűnügyi akciót szerveztek, amelynek alkalmával valamennyiüket intézkedés alá vonták. Az otthonaikban megtartott kutatásokon a rendőrök a bűncselekménnyel kapcsolatba hozható tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. Az enyingi férfit elfogását követően előállították és bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bíróság november 15-én elrendelte letartóztatását.

A KR NNI székesfehérvári nyomozói bűnszervezetben, üzletszerűen bűnsegédként elkövetett kerítés és kitartottság megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a férfi társait is, akik az eljárás során szabadlábon védekeznek.

Forrás:police.hu