A második hazai pályán

A második hazai pályaként is tekinthető Slovakiaringen zajlik a hétvégén az OMV MaxxMotion Grand Prix of Slovakia mely már évek óta az FIA CEZ Zone Trophy egyik legrangosabb versenyhétvégéje, ahol nagyon népes és rangos mezőny szokott összegyűlni minden kategóriában.

GRT_Teszt_SlovakiaRing_2020_06_183

A Gender Racing csapata is minden évben kiemelten készül erre az izgalmas megmérettetésre ahol az izgalmas és gyors vonalvezetésű pálya mellett a kánikulai hőség is próbára teszi általában a versenyzőket. Pláne izgalmas ez akkor, mikor, mint a GRT számára az idei évben tehetséges újoncokkal először vág neki a viadalnak. Az eddig teljesített verseny helyszínekkel szemben azért szerencsére az az előny megvan, hogy Oliver Michl és Berta Benjámin is teljesített már sikeres tesztet korábban a szlovák aszfaltcsíkon. Így most nem szimulátorból kell megtanulnia a pályát a fiúknak, hanem már a megfelelő pályaismeret birtokában lehetőségük lesz rögtön a gyors körökre, a minél jobb beállítások megtalálására koncentrálni.

Viszont úgy hozta a sors, hogy ezúttal amolyan felemás lesz a technika a GRT két újonca alatt, mivel Olivér Michl Grobnikban balesetet szenvedett, súlyosan sérült autóját nem sikerült néhány alkatrész beszerzési késedelme miatt rajtkész állapotba hozni, így a versenyző a FIA CEZ Zone Trophy Formula Renault Kupájának tavalyi bajnoki autójában a Formula Renault 2000-sben áll majd rajthoz a hétvégén. Az autó nem lesz ismeretlen Olivér számára, hiszen tavaly pont itt a Slovakiaringen teljesített egy bíztató köridőket hozó hosszú tesztnapot ezzel az autóval.

Berta Benjámin viszont továbbra is a megszokott F4-es volánját tekerheti majd a szlovák pályán, remélhetőleg tovább gyűjtögetve a bajnoki pontokat, a dobogós helyezéseket vagy akár a további futamgyőzelmeket a kategóriában. A Horvátországban megszerzett első futamgyőzelme és az ott produkált nagyszerű rajtok is bizakodásra ad okot a hétvége előtt.

A program már csütörtökön veszi, kezdetét egy tesztnappal melyet megpróbál a csapat a lehető legjobban kihasználni, hogy aztán a pénteki szabadedzéseken illetve az időmérőkön minél jobb pozíciókat foghassanak a fiúk!

Remek hír, hogy a hét eleji állás szerint, amikor előzetesünk íródik, akkor a rendezők úgy tervezik, hogy már nézők is látogathatják a versenyhétvégét, nyilván a legfontosabb járványügyi szempontok betartása mellett! Így a Gender Racing csapata is buzdítja az autósport rajongóit, hogy a kellő óvatosság mellett látogassanak el a Slovakiaringre sokaknak biztosan az első 2020-as valódi élő autósport eseményére, hiszen a modern technika és az online világ a benzingőz valódi illatát és a versenygépek motorjának élő hangját szerencsére még mindig nem tudja visszaadni!