A magyar pilóta ismét megállta a helyét Franciacortán

Kecskés Bence a már előzetesen, áprilisban megismert Franciacortai Daniel Bonara pályán versenyzett a május 12-13-i hétvégén. A szombati edzőnapon négy, felmenetelenként 15 perce volt a fiataloknak a pályára legideálisabb beállításokat megtalálni a motorjaikon. Az időjárás kedvezően alakult, a szokásos állandó helyi szél mellett szép nyárias meleg és napsütés jellemezte a szombatot.

kecskes

Bence erősen, az áprilisi legjobb idejével nyitott. A csapat megkérte, hogy vegye lazábbra a tempót, mert neki se jó ha határait átlépve sérülésveszélynek teszi ki magát. így is cselekedett, a tanácsokat megfogadva visszavett a sebességből, a köridőket tartva szépen eltelt a nap.

A vasárnap hajnal esővel ébresztett, ami végül elállt. Végül a nap is kisütött, azonban a pálya helyenként nedves sávokkal és a belső íveken pocsolyákkal várta tíz óra után kicsivel az első kvalifikációra száraz gumival érkező minigp kategóriában versenyzőket. Bence szépen nyitott, körről körre gyorsult, azonban a hátsó szektorban, körülbelül az edzés harmadik körében egy nyirkos ívre hajtva a kanyarban megcsúszott a motor hátsó kereke, majd a száraz részre érve highside-al ledobta. Repült, de szerencsésen ért földet, nem érte sérülés. Ezzel a pár körrel is sikerült a huszadik helyet megcsípnie a huszonhat versenyzőből. A motort az RXP – race for passion team szerelői, Luca Pasini irányításával összerakták a második időmérőre. Bence a pihenőidőben sokat gondolkodott hol hibázott, de szülei igyekeztek kiemelni a búslakodásból, hiszen a nap nagy része még rá várt. A második időmérőn vizes pályára alkalmas gumival kellett részt venni a versenyzőknek, mert az idő újra esősre fordult és emiatt a mezőnyt csúszással, később engedték fel a páyára. Bence újra fokozva a tempót, de még igen óvatosan haladva a tizenhatodik helyre elegendő időt teljesítve ért be az időmérő edzés végén.

Az első verseny délután három után kezdődött, a pálya teljesen felszáradt. A verseny az idei szabályzatnak megfelelően hat körös volt, Bence remekül kapta el a rajtot, majd fokozatosan előzve az előtte haladókat, a célvonalat a tizedik helyen lépte át. Nagyon szépen felépítette magát és sikerült ideális versenyállapotba kerülnie, így érte el ezt a pozíciót.

A második verseny rajtja este hat körül volt tervben, de az időjárás újra közbeszólt. Bence a huszadik helyre került. A versenyzők már a rajtrácson álltak, a rajtprocedúra utolsó mozzanatai zajlottak, mikor a pálya felett lógó sötét felhőből égszakadásnyi eső érkezett. A rajtot csúsztatták, a csapatok kaptak 15 percet arra , hogy a motorokat felkészítsék az esőre. Közben a gyerekek is újra esőkészek lettek, előkerültek az esőmenő felöltők. Az eső csendesedett, de szorgalmasan esett tovább és a szél vadul feltámadt mikor a második verseny végre elindult. A fiatal motoros újra remekül kapta el a rajtot, több helyet javítva ért a harmadik kanyarhoz, majd az elkövetkező körökben újra sikerült előretörnie és a kockás zászló újra a tizedik helyen intette le. Megállta a helyét, másodikként érkezett be az immár öt főből álló csapatában!

„Nagyon jól indult a szombati nap, gyors akartam lenni, de visszavettem a tempóból a csapat és a szüleim kérésére. Sajnos a vasárnapi első időmérő edzésen hibáztam, rosszul mentem be az ívre, vizes részre kerültem és elestem. Nagyon sajnáltam a motorom, de nekem szerencsére nem esett bajom. Van két kavicsom emlékbe amik az esésnél beszorultak a csizmába. így sikerült a huszadik helyet elérnem. Utána nagyon átgondoltam azt, hogy az esőben mit csinálok majd. Még nem mertem annyira menni. A második időmérőn a tizenhatodik helyre óvatoskodtam magam. A két verseny nagyon különböző volt, az első szárazon a második esőben zajlott. Amíg tudtam mentem előre. Mindkétszer a tizedik helyen intettek le. A csapatban remekül érzem magam, mindennek megvan az ideje és mindent megbeszélünk Luca Pasinivel és a technikussal is.” – Mesélte Kecskés Bence.