A magyar kultúra napja – Szakszervezeti demonstrációt tartottak Budapesten

A közgyűjteményi és közművelődési, valamint a tudományos területen dolgozók méltó megbecsülésért demonstráltak az érintett szakszervezetek kedden, a magyar kultúra napján Budapesten.

    A Magyar Tudományos Akadémia székháza előtt tartott rendezvényen Csóti Csaba, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) elnöke arról beszélt, hogy hiányzik a területen a tisztesség bérezés és a tisztességes partnerség az állammal. Kifejtette: a levéltári, könyvtári, múzeumi dolgozók, valamint a művelődési házak dolgozói minden évben megünneplik a magyar kultúra napját, miközben egy évtizede várnak arra, hogy tisztességes és kiszámítható bérük legyen. Mint mondta, a kultúra és a tudomány területén a “törzsi torzsalkodás” állapota uralkodik, ezért nincsen kiszámítható életpálya ezen a területen. A nemzeti kultúrának a tudomány is része – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a tudományos területeken dolgozóktól az autonómiájukat, a biztonságérzetüket és a tisztességes bérhez való hozzájutás jogát veszik el.
Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke a tudomány megbecsüléséről szólva úgy fogalmazott: “a tavalyi évben ért minket a döbbenet, hogy elvonnak pénzeket az akadémiától, a kutatóintézetektől” – hangsúlyozta. Hozzátette: nem szabad hagyni, hogy az állam beleszóljon az akadémiai kutatóintézetek munkájába.
Koreczné Kazinczi Ilona, a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezet (TUDOSZ) elnöke a tudományos kutatás értékéről, az anyagi és erkölcsi megbecsülés hiányáról beszélve azt mondta: “fontos, hogy kiálljunk azokért az értékekért, amelyeket az MTA-n és más kutatóhelyeken a magyar kutatók elértek”. A szakszervezeti elnök szerint a kutatás az egyik legfontosabb része a gazdaságnak. “Ha nincs kutatás Magyarországon, akkor nincs gazdaság és nincs Magyarországnak jövője” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy nem lehet szétválasztani a kutatási helyeket, mivel az alapkutatásra épülnek az alkalmazott kutatások.
Kifejtette, hogy a tudományos területeken dolgozók bére, egzisztenciája válságban van. A fiatalok egy része – a jobb feltételek miatt – külföldre távozott. Koreczné Kazinczi Ilona szerint rendezni kell a kutatók bérezését, az infrastrukturális feltételeket és javítani kell a kutatók életpályájának kilátásain.
A beszédek után a demonstrálók rendőri biztosítás mellett vonultak át a Széchényi-szoborhoz, ahol mécseseket helyeztek el.

Forrás:MTI