A Leon elindult első útjára

Reggel hat óra van és a nap még nem kelt fel. A SEAT martorelli telephelyén egy semmi mással nem összetéveszthető fényszóró kanyarodik ki a gépjárműpark területéről. Az új Leon közeledik. Most első alkalommal találkozhatunk vele az utakon.

 The-Leon-sets-out-for-the-first-time_14_HQ_small

A Leon tekintete. A Leon feltűnő jelenség az úton. Lehetetlen nem felismerni a szemeit és a hátsó részen futó, az autó két oldalát teljes szélességében összekötő fénycsíkot. Az akár 900 lumen fényerősséget kínáló teljes LED technológia biztosítja a tökéletes látási viszonyokat még a legsötétebb helyeken is. „Az új világítástechnika nem csupán a látási viszonyokat javítja, de a fogyasztást is, hiszen halogén világítást a fényszórók és a hátsó lámpák esetében sem használunk már.” – nyilatkozta a SEAT Leon termékmenedzsere, Daniel Cortina.

Még kiegyensúlyozottabb formaterv. Amint útra kel, a Leon egyértelműen felismerhető, köszönhetően kiegyensúlyozott és arányos formájának, amely 8 százalékkal javította a modell aerodinamikai értékeit. „Az érzékelhető minőség tekintetében ez az autó a prémium szegmenst idézi, vezethetőségét tekintve agilis, dinamikus és stabil modell.” – hangsúlyozza Daniel.

Az önvezetéshez vezető úton. A Leon új generációja az eddigi legbiztonságosabb és a vezetővel legszorosabb együttműködést képviselő modell. Vezetéstámogató rendszerek, mint amilyen az adaptív futómű szabályozás (DCC), a sávtartó asszisztens és a prediktív adaptív sebességtartó automatika már a jövőbe vezető utat mutatják, ahol szerepet kapnak majd az önvezetést támogató funkciók. „Majdnem 2-es szintű autonómiáról beszélhetünk, köszönhetően az intelligens sebességszabályozó rendszernek, a sávelhagyásra figyelmeztető rendszernek vagy a megújult automatikus fékrendszernek, amely olyan funkciókkal rendelkezik, mint például az útkereszteződésbe érve az autók elkerülését lehetővé tévő kereszteződés asszisztens.” – teszi hozzá a termékmenedzser.

Állandó összeköttetésben. Útja során a Leon soha nincs egyedül. A SEAT első, teljesen hálózatba kapcsolt járműveként integrált eSIM kártyával és a természetes hang- és gesztusvezérléssel rendelkező, valós idejű útinformációkat megjelenítő 10 col képátmérőjű központi infotainment kijelzővel rendelkezik. „A hangfelismerés révén a vezető kapcsolatba léphet a rendszerrel, így legyen szó akár navigációs információkról vagy zeneválasztásról, mindezt könnyen, gyorsan és biztonságosan teheti meg.” – mondja David. Ahhoz, hogy teljes biztonságban élvezzük az utazást, a telefon a Full Link technológia révén kapcsolódik az autóhoz, miközben vezeték nélkül töltődik (vezeték nélküli kapcsolat révén Bluetooth vagy WLAN-on keresztül Apple CarPlay vagy vezetékkel kapcsolódva az Android Auto használatával).

 

Az új Leon számokban:

 

5 erőforrás: benzines, dízel, sűrített földgáz (CNG), mikrohibrid, hálózatról tölthető (plug-in) hibrid

 

2 karosszériaváltozat: ötajtós és a családi kivitel Sport Tourer

 

4 felszereltségi szint: Reference, Style, Xcellence és FR

 

2 sebességváltó: kéziváltó és DSG duplakuplungos automata