A leggyorsabb rali következik

Amber-Finn_Rali_2016-Neuville

A Rali Világbajnokságban egy hónap pihenő után ismét munkába lendülnek a csapatok. A hétvégén ugyanis Finnországba, egy tradicionális helyszínre érkezik meg a mezőny. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a szezon második fele. Ez a skandináv verseny nagyon kedvelt a pilóták körében. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Loeb után következett honfitársa, Sebastien Ogier, akinek szintén sikerült megkaparintania a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-2015-ben ismét finn uralom volt hazai földön, hiszen mindkétszer Jari-Matti Latvala vihette haza a győztes trófeát. 2016-ban egy britnek, Kris Meekének sikerült a bravúr, nem északiként győzni Finnországban.

 Amber-Finn_Rali_2016-Ogier

A Hyundai belehúzott, s a Lengyel Ralin nagyon jó teljesítményt tett le az asztalra. Az első két hellyel és egy negyedik helyezéssel zárt a koreai alakulat. Thierry Neuville olyannyira jól ment a kelet-közép európai ralin, hogy felzárkózott az egyéni ponttábla élén álló Ogier-re. A belga pilóta az egyetlen, aki triplázott ebben a versenyszezonban, s nyilván Finnországban sem ártana egy jó helyezés, ha versenyben akar maradni a világbajnoki címért.

A Hyundai egyébként a debütálása óta eltelt négy évben minden ralin dobogóra tudott állni, kivéve Finnországot. S ennek megváltoztatása sziklaszilárd célként lebeg a csapat szeme előtt. Mivel jó formában zártak Lengyelországban, így ez nem is tűnik megvalósíthatatlannak. A gyártók között sincs rossz helyzetben a koreai csapat, hiszen mindössze 22 ponttal áll a második helyen az M-Sport mögött úgy, hogy ezzel együtt még öt rali van hátra a szezonból.

A hétvégi lesz az a rali, ahol rengeteg az ugrató, így az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek. Az Ouninpohja szakasz mind közül a legismertebb. Ez a gyorsasági szakasz a szezon egyik leggyorsabbja. Sebastien Ogier is a kedvencei között tudja. „Ha megkérnének arra, hogy állítsam össze a világbajnokság legjobb gyorsasági szakaszainak listáját, az Ouninpohja biztosan szerepelne rajta.” – nyilatkozta korábban Sebastien Ogier, aki nem unatkozott a Lengyel és a Finn Rali között eltelt időszakban.

A Red Bull jóvoltából egy Forma-1-es autó kipróbálására volt lehetősége a 33 éves pilótának. Jól sikerült a nap számára, így pozitív energiákkal utazott tovább Finnországba, tesztelésre. A francia pilóta fiatal csapattársa, Ott Tanak után ülhetett be a Fiestába, de a teszt idejekorán véget ért, mivel Ogier nagyon esett. Egy sziklának hajtott neki, letért az útról és végül egy fának csapódott. A Ford felfüggesztése bánta. Bár szerencsére Ogier nem sérült meg, de az autó annyira tönkrement, hogy a tesztet le kellett fújni. Így az ezutáni két nap következő Elfyn Evans és Teemu Suninen tesztelés helyett szabadnapot kapott.

 Amber-Finn_Rali-Meeke2

A rali

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak. Puha és rendkívül gyors murvás utak visznek keresztül a finn ligeteken és tavakon, hatalmas ugratókkal tűzdelve.

A rali szervezői nem sokat változtattak a tavalyi útvonalon, így sok váratlan nem érheti a résztvevőket Finnországban.

A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban várhatóan ezúttal is nagy tömegeket vonz majd.

A rali a tavalyelőtt bevezetett csütörtöki esti Harju utcai gyorsasági szakasszal nyit. Most is a pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, egy olyan maraton, ahol 16 órán (!) keresztül volán mögött ülnek majd a versenyzők. Ezalatt a mezőny nyugat felé veszi az irányt olyan kedvencek felé, mint a klasszikus erdei Jukojarvi és az Urria gyorsasági szakaszok.

Szombaton a csapatok délnek tartanak majd, Jamsa régióba, ahol kétszer is áthajt a mezőny a kihagyhatatlan, de idén majd 10 km-el rövidebb (24,38 km) Ouninpohja szakaszon. Ez a nap hatalmas élményt nyújt majd a nézőknek és óriási kihívást a résztvevőknek. A szakaszok ugyanazok, mint tavaly, de ezúttal ellentétes irányban haladnak majd a csapatok.

A skandináv rali négy napon át tart, s a 25 gyorsasági szakasz 314,20 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1425,96 km.

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

2016                  Kris Meeke (Citroën)

2015                  Jari-Matti Latvala (VW)

2014                  Jari-Matti Latvala (VW)

2013                  S Ogier (VW)

2012                  S Loeb (Citroën)

2011                  S Loeb (Citroën)

2010                  J-M Latvala (Ford)

2009                  M Hirvonen (Ford)

2008                  S Loeb (Citroën)

2007                  M Grönholm (Ford)

2006                  M Grönholm (Ford)

2005                  M Grönholm (Peugeot)

2004                  M Grönholm (Peugeot)

2003                  M Märtin (Ford)

2002                  M Grönholm (Peugeot)

2001                  M Grönholm (Peugeot)

2000                  M Grönholm (Peugeot)

1999                  J Kankkunen (Subaru)

1998                  T Mäkinen (Mitsubishi)

1997                  T Mäkinen (Mitsubishi)

1996                  T Mäkinen (Mitsubishi)

1995                  T Mäkinen (Mitsubishi)

1994                  T Mäkinen (Ford)

1993                  J Kankkunen (Toyota)

1992                  D Auriol (Lancia)

1991                  J Kankkunen (Lancia)

A világbajnokság állása a Lengyel Ralit követően:

Egyéni

  1. Sebastien Ogier (FRA)                       M-Sport WRT                                            160 pont
  2. Thierry Neuville (BEL)                       Hyundai Motorsport                               149 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN)                     Toyota Racing WRC                                 112 pont
  4. Ott Tanak (EST)                          M-Sport WRT                                            108 pont
  5. Dani Sordo (ESP)                          Hyundai Motorsport                                 82 pont
  6. Elfyn Evans (GBR)                          M-Sport WRT                                              57 pont
  7. Hayden Paddon (NZL)                       Hyundai Motorsport                                 51 pont
  8. Craig Breen (IRL)                          Citroen WRT                                               43 pont
  9. Juho Hanninen (FIN)                          Toyota Racing WRC                                   30 pont
  10. Kris Meeke (GBR)                             Citroen WRT                                               27 pont

Gyártók

  1. M-Sport WRT                            259 pont
  2. Hyundai Motorsport                     237 pont
  3. Toyota Racing WRC                           153 pont
  4. Citroen WRT                            117 pont

 

(Forrás: Amber PR)