A kormány ellen tiltakoztak a Legfőbb Ügyészség épülete előtt

A kormány ellen tiltakoztak a Legfőbb Ügyészség épülete előtt tegnap este. A vonulás előtt a tüntetés hivatalos részén Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő azt mondta, hogy az állami médiában nyílt erőszakot követtek el velük szemben.

Hadházy Ákos független képviselő felszólal az Ismeretlen tettesek tüntetése címmel meghirdetett ellenzéki demonstráción Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épületénél 2019. január 23-án. MTI/Balogh Zoltán

Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt mondta, hogy a jelenlegi rendszer a nyílt, és leplezetlen diktatúra előszobájába lépett, Gréczy Zsolt (DK) egyenesen úgy fogalmazott, hogy Magyarország államformája diktatúra lett.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy semmibe veszi az úgynevezett hibrid rezsim az ellenzéki képviselőket, és azokat akiket képviselnek. Szerinte a helyesen cselekvő emberek tömege segítségével váltható kormány.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő felszólal az Ismeretlen tettesek tüntetése címmel meghirdetett ellenzéki demonstráción Budapesten, a Legfőbb Ügyészség épületénél 2019. január 23-án. MTI/Balogh Zoltán

Kunhalmi Ágnes (MSZP) azt mondta, hogy az ügyészség politikai döntést hozott, amikor a köztévében tartózkodó képviselők ügyében döntött. A rendszer a nyílt, és leplezetlen diktatúra előszobájába lépett. Innen viszont még van visszaút.

Gréczy Zsolt (DK) szerint Magyarország államformája diktatúra. Azt hangsúlyozta, hogy Orbán Viktor retteg és gyengül.

Cseh Katalin (Momentum) szerint az ügyészek feladata éppen az lenne, hogy kivizsgálja a korrupciós ügyeket, és hogy rájöjjön, hogyan lett Orbán Viktor Mészáros Lőrinc és Tiborcz István maszkja mögött az ország leggazdagabb emberévé. A politikus szerint az ügyészség ma nem a magyarokat védi, hanem a magángépen utazó Orbánt az emberek ellen.

Tordai Bence (Párbeszéd) kijelentette: tűrhetetlen hogy az elnyomás rendszerét együttműködés rendszerének nevezik. Szerinte a mostani történések a 84es diktatúrák idejét idézik. Szerinte a kormány hamisítja a múltat, a jelent, és a jövőt. Mint mondta: azzal, hogy egyre többen gondolkoznak, a Fidesz rendszere annál jobban repedezik.