A költészet napja – József Attilára emlékeznek Balatonszárszón

Koszorúzással és szavalóversennyel tisztelegnek József Attila előtt Balatonszárszón a magyar költészet napján, csütörtökön.

    A Szárszón tragikus körülmények között elhunyt költő emlékére immár harminckettedik alkalommal tartják meg a Költészet Napja rendezvényt, amelynek délelőtt kilenc órától a József Attila nevét viselő általános iskola és az emlékház ad otthont – adta hírül a József Attila Emlékház a Facebook-oldalán.
    Az esemény koszorúzással kezdődik a költő szobránál, ezt Szőke György grafikusművész kiállításának megnyitója, majd az általános iskolások szavalóversenyének Somogy megyei döntője követi. A Szabad Ötletek Színháza Örkénységek című groteszk irodalmi műsorával jelentkezik, a nap zárásaként a szavalóverseny eredményhirdetésére és díjkiosztójára kerül sor a településen.
    Somogyban több helyen is tartanak különböző rendezvényeket a költészet napján. Kaposvár központjában a Compass Európai Ifjúsági Közösségért Egyesület külföldi önkéntesei szavalnak, a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Gerendás Péter-estet szervez.
    Siófokon a Kálmán Imre Kulturális Központ idén is megrendezi a költészetnapi versmondó versenyt és gálaműsort, Csurgón a Csokonai Irodalmi Kör Régi csurgói versek címmel tart előadóestet.
    Balatonszemesen szerdán Varró Dániel és Molnár György Urbánus költő a virágoskertben címmel ad költészetnapi irodalmi estet a Latinovits Zoltán Művelődési Házban.

Forrás:MTI