A kihagyhatatlan Monaco következik

Amber-Monacoi_F1_2017-kikotoA hétvégén a szezon legcsillogóbb helyszínén megrendezett Forma-1-es futam, a Monacói Nagydíj következik. A Monte-Carlo utcáin tartott megmérettetés talán a versenynaptár legfontosabbja, így soha nem hiányozhat abból. A nagy szponzorok vezetői mindig itt, ekkor adnak találkozót partnereiknek, így különösen fontos a csapatoknak, hogy jól teljesítsenek, megmutassák befektetőiknek, hogy jó helyre adták pénzüket. Felbolydul ilyenkor a Francia Riviéra, hiszen köszönhetően a Forma-1-es futamnak és az előtte rendezett Cannes-i Filmfesztiválnak, mindent elözönlenek a filmrajongók, a celebvadászok és a Forma-1-es szurkolók.

A Spanyol Nagydíj volt az idei első helyszín, ahová a csapatok már jelentős fejlesztéseket vittek. Volt ami maradt, volt ami ment. A Ferrari új glóriamegoldását például – bár Barcelonában még fent maradhatott – a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) betiltotta. A maranellói csapat várhatóan nem áll le, valahol, valamilyen versenyelőnyt akar szerezni, hogy az év végén az olasz istállónak álljon a zászló. A barcelonai fontos futam után máris itt a másik nem kevésbé jelentős helyszín, Monaco. Ez az a futam, amely biztosan nem fog egyhamar kikerülni a versenynaptárból, még úgy sem, hogy ez a szűk, utcai pálya nem igazán alkalmas versenyzésre.

Amber-Monacoi_F1_2017-rajt

A kis városállamban mindenki meg akarja mutatni, hogy mire is képes, hiszen ezen az utcai pályán a pilóták tudása mérvadó. 2017-ben Sebastian Vettel vihette haza innen a győztes trófeát, ami nagy meglepetés volt, hiszen azelőtt 2001-ben nyert itt utoljára ferraris pilóta. Ez a győzelem azonban nem csak a vörösöknek volt köszönhető. Lewis Hamilton az időmérő edzésen csak a tizenharmadik rajthelyet tudta megszerezni, s mivel ezen a szűk pályán nehéz az előzés, így nem maradt más a brit pilóta számára, mint a pontszerzés. Végül hetedik lett. Nico Rosberg visszavonulásával megtört a csapat dominanciája ezen a futamon.

Az elmúlt időkben három pályán (Monacóban, a Hungaroringen és Szingapúrban) kevésbé volt eredményes a Mercedes. Mivel a hétvégi helyszín ezek egyike, emiatt rettentően aggódik Toto Wolff: „Láttuk, hogy az elmúlt években voltak olyan pályák, amelyek kevésbé feküdtek nekünk és voltak olyanok is, ahol valamilyen oknál fogva nem nyújtottunk tökéleteset. Nehéz semmissé tenni egy autó célba nem érését és Monaco, Budapest és Szingapúr azok a pályák, ahol igencsak alulteljesítettünk tavaly.”

 Amber-Monacoi_F1_2017-dobogo

Hamilton szerint a Red Bullok hasítanak majd Monacóban. Az RB14-es a harmadik leggyorsabb konstrukció idén, s Spanyolországban a harmadik szektorban, ami semmi másról nem szólt, mint a tapadásról, Daniel Ricciardo nagyon gyors volt. Ebből mind Hamilton, mind Bottas azt a következtetést vonta le, hogy Monacóban a Red Bullok gyorsak lesznek, főleg mivel a Ferrarik Barcelonában betegeskedtek.

A hosszú hétvégén Max Verstappen és Daniel Ricciardo bemelegített a hollandiai Zandvoortban, ahol Aston Martinnal lakókocsikat húzva versenyeztek azon pályán, ahol egyébként Michelisz Norberték és a Zengős autók is rajthoz álltak egy másik időpontban, de ugyanazon a hétvégén.

2016-ban Monacóban debütált a Pirelli új ultralágy abroncsa. S idén is a három legpuhább abroncsát viszi el a mediterrán hercegségbe az olasz gyártó: a szuperlágyat, az ultralágyat és a hiperlágyat. A Renault pilótája, Carlos Sainz szerint őrület várható az időmérő edzésen, hiszen a Pirelli hiperlágy abroncsai nagyon megnövelik majd a tempót.

A verseny és a pálya

A szűk és kacskaringós utcák miatt elég kicsi Monacóban az átlagsebesség, mégis a versenyautók helyenként 290 km/órás sebességet is el tudnak érni. Emellett itt nincsenek kavicságyak és a szűk pálya miatt nincs nagyon hely a hibázásra. Aki hibázik, az nagy árat fizethet, akár azt, hogy kiesik a versenyből. A motorerő ezúttal nem játszik különösebben nagy szerepet, de fontos lesz, hogy az autónak jó legyen a húzása a kanyarokból kijövet és ami még fontosabb, az autó jól vezethető legyen.

Technikai szempontból fontos, hogy a versenyautóknak nagy legyen a tapadása. A pálya finom tavaszi autóbeállítást igényel. A Grand-Hotel kanyar a verseny leglassabbja, amelyet nagyjából 40 km/órás sebességgel vesznek be a pilóták. A pálya leggyorsabb része a híres alagút, ahol a sebesség akár a 300 km/órát is elérheti.

A 78-körös Monacói Nagydíj május 27.-én 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 3,337 km, a teljes versenytáv 260,286 km. Pénteken nem lesz hangos a kikötő a Forma-1-es motorok zajától, mivel itt mindig csütörtökön tartják az edzést a csapatok.

2017-ben Sebastian Vettel (Ferrari) nyerte meg a futamot. Ideje 1:44:44.340 volt. A második helyen Kimi Raikkönen (Ferrari) ért célba, míg a bronzérmes hely Daniel Ricciardóé (Red Bull) lett. A körrekordot Sergio Perez (Force India) tartja 2017-ből. A mexikói pilóta ideje 1’14.820 volt.

Forrás: facebook.com/amberprkft/