A kenusok hasítottak

Fotó: Dóka Attila

Storcz Botond Fotó: Dóka Attila

Már a második időmérő versenyt rendezte meg a válogatott versenyzők számára Storcz Botond vezetőedző a dunavarsányi edzőtáborban. A 3×2000 méteres felmérőn a férfi kajakosoknál Noé Bálint, a kenusoknál a portugáliai edzőtáborozásáról nemrégiben hazatérő Vajda Attila volt a legjobb.

„Ezúttal a kenusok vitték a prímet, nagyon jó időket produkáltak a férfi kajakosokhoz viszonyítva” – dicsérte meg a szakág képviselőit Storcz Botond vezetőedző, aki kihangsúlyozta nagyon jónak mondható, hogy öten is kilenc percen belüli átlagot produkáltak. A legjobban a hathetes portugáliai edzőtáborozásából hazatérő olimpiai bajnok Vajda Attila teljesített, akinek két hétig Kozák Danuta volt az edzőpartnere, és a Londonban két olimpiai bajnoki címet is begyűjtő kajakos sokat lendített a gyorsaságán. Vajda mögött a győri Varga Dávid a második, míg a duisburgi világbajnokságon C-2 1000 méteren aranyérmes Vasbányai Henrik a harmadik helyen zárt. Az első felmérőt megnyerő Vass András ezúttal a tizedik lett.

A kajakosoknál nem történt változás a két héttel ezelőtti felmérőhöz képest: ismét a váci Noé Bálint diadalmaskodott, ám ezúttal szorosabb volt a verseny, hiszen Petrovics Máté és Gere Bálint is javított az átlagán.

Storcz Botond vezetőedző a két dunavarsányi időfelmérő alapján jelöli majd ki a május 23. és 25. között megrendezésre kerülő szegedi világkupára a B-egységeket.