A KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel

A BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. által működtetett Budapest Projekt Galériában augusztus 3-án nyílik Burger Barna A KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel című tárlata. A kiállítás az EXIM felajánlásával, Budapest Főváros Önkormányzata, a BVA és a Mai Manó Ház együttműködésében jött létre.

 BurgerBarna_MG_0263

Burger Barna, az ismert, és immár több kötetet publikált fotográfus egy hajdani, gyermekkori álmát váltotta valóra, amikor nekiindult, és végigjárta gyalogszerrel Magyarországot, az Országos Kéktúra 1180 km-t. A vándorláson készült fotóit, és a hozzájuk fűződő gondolatait formálta egy különleges fotóalbummá. Ezekből az egyedülálló képekből készült a fotográfiák kiállítása, és született meg a KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel című tárlat.

 BurgerBarna_MG_0189

Az augusztus 2-i kiállítás megnyitón Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester helyettes, Urbán Zoltán, az EXIM vezérigazgatója, Győrffy Ákos, József Attila-díjas költő, a Horhos zenekar tagja, valamint Burger Barna fotóművész mondtak néhány köszöntő szót. Az eseményt Kőrösi Orsolya, a Mai Manó Ház ügyvezetője moderálta.

 

Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes köszöntő beszédében kiemelte, hogy a jelen kiállításnak otthont adó Budapest Projekt Galéria igyekszik minél érdekesebb és színesebb kiállításokat bemutatni a látogatóknak hónapról hónapra a képzőművészet, a fotó, a design, az urbanisztika és a városarculat témaköreiben, hazai művészeket felkérve, az ő izgalmas projektjein keresztül. Így esett a választás augusztusban Burger Barna egyedülálló fotóira, hogy mindenki láthassa, milyen sokféle és milyen lenyűgöző ez az ország, amit Magyarországnak hívunk. A tárlat kalandra hív: mind a kiállítótér belsejében a képeket szemlélve, mind bakancsot húzva a Kéktúra útvonalainak a felfedezésére.

„Az EXIM fő üzenete a 2016-os évben a növekedés és a bővülés. Növekvő számok és bővülő eszközrendszer. Ez jellemző az EXIM-re 2015 óta, és ez a két fő irány a 2016-os évben mind számokban, mind termékekben, együttműködési lehetőségekben és partnerségben egyre hangsúlyosabban megmutatkozik. A növekvő eredményekkel a társadalmi felelősségvállalási szerep is növekszik, és ezért tartjuk fontosnak a kultúra, a sport, a tudomány, a gyermekek és a kórházak támogatását , hogy együtt tehessük meg az utat, ami elvezet Nagy-Milictől Írott-kőig, és a végén együtt örülhessünk a sikereknek.” – monda el köszöntőjében Urbán Zoltán vezérigazgató a kiállítás megnyitóján.

 

Burger Barna KÉKvándor – Magyarország gyalogszerrel c. fotókiállítás

Helyszín: Budapest Projekt Galéria (V. Budapest, Kossuth Lajos u. 14-16.)

A kiállítás augusztus 24-ig látogatható. // Nyitva tartás: kedd-szombat, 14.00-20.00 óráig.

 

Comments are closed.