A jövő évad a Legendák éve lesz

Két felújítást és négy premiert láthat a közönség a Budapesti Operettszínház Legendák éve szlogennel meghirdetett jövő évadában.

    A Bajadér és a Mozart! című produkció felújítása mellett az Isten pénze, a Fame, az Én és a kisöcsém, valamint a Csínom Palkó című darab bemutatója, továbbá 24 repertoáron tartott produkció várja a nézőket a 2014/2015-ös évadban – áll a színház honlapján.
    A honlapon Kerényi Miklós Gábor igazgatót idézik, aki arról beszélt, hogy az a zenés népszínházi irányzat, amelyet képviselnek, számos legendás darabot tud felmutatni, ráadásul több közülük a Budapesti Operettszínház elmúlt 15 évéhez kötődik.
    Mint fogalmazott, a 2014/2015-ös évadukat olyan legendáknak szentelik, amelyek kiemelkedő nézettségük és sikerük alapján is a meghatározó előadások közé sorolhatók.
    Kálmán Imre A bajadér című operettjét, Kerényi Miklós Gábor rendezésében tűzik műsorra, a felújítás szeptember 19-én látható először. A szentpétervári zenés komédia színházzal koprodukcióban készült előadás főbb szerepeit Miklósa Erika, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Oszvald Marika, Peller Károly, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté és Szabó Dávid alakítja.
    Lévay Szilveszter és Michael Kunze Mozart! című musicaljének felújítása szintén az igazgató rendezésében látható, első alkalommal szeptember 26-án. A darabban mások mellett Mészáros Árpád Zsolt, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, Polyák Lilla, Janza Kata, Vágó Bernadett, Feke Pál, Szabó P. Szilveszter, Muri Enikő és Vágó Zsuzsi játszik.
    Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi Isten pénze című musicaljét Somogyi Szilárd állítja színpadra, november 28-i bemutatóval. A Dickens Karácsonyi ének című művéből írt magyar zenés darab a legtöbbet játszott musicalek között van. A darabot élőzenével játsszák: Tolcsvay László zeneszerző a színház számára készíti el az új zenei változatot.
    A produkcióban többek között Földes Tamás, Szabó P. Szilveszter, Kékkovács Mara, Lehoczky Zsuzsa, Vágó Zsuzsi, Szomor György, Serbán Attila és Szerényi László lép színpadra.
    Eisemann Mihály-Szilágyi László Én és a kisöcsém című művét Réthly Attila rendezésében 2015. március 13-án mutatják be. Az előadás 1934-es, százas szériát megért operettszínházi ősbemutatója óta vissza-visszatérő sikerdarabja a magyar színházak repertoárjának.
    A darab főbb szerepeiben Szendy Szilvi, Dolhai Attila, Peller Anna, Homonnay Zsolt, Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt és Bálint Ádám látható.
    Farkas Ferenc Csínom Palkó című daljátékát Kerényi Miklós Gábor állítja színpadra, a premiert 2015. április 24-én tartják. A darab zeneszerzője 2015-ben lenne 110 éves. Farkas Ferenc számtalan filmhez, színpadi műhöz írt zenét, még 90 évesen is volt bemutatója az Operaházban, számos ismert komponista a növendéke volt.
    Az előadásban többek között Brasch Bence, Szabó Dávid, Oszvald Marika, Kerényi Miklós Máté és Faragó András játszik.
    Steve Margoshes-Jacques Levy-José Fernandez-David De Silva Hírnév (Fame) című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében mutatja be a színház 2015. május 15-én. A darab magyarországi bemutatója mintegy 20 éve volt. A musical a fiatalok útkereséséről szól, miközben bepillantást enged a kulisszák mögötti világba is, amely korántsem olyan csillogó, mint ahogy az kívülről látszik – áll az előadás ismertetőjében.
    A Hírnév főbb szerepeit Szulák Andrea, Janza Kata, Gubik Petra, Muri Enikő, Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Kádár Szabolcs és Brasch Bence alakítja.

Forrás:MTI