A járvány harmadik hulláma alatt sem engedi el a rászorulók kezét az Ökumenikus Segélyszervezet

Mára sok, a tavaly márciusban még kivételesnek számító rutin- és extrafeladat épült be az Ökumenikus Segélyszervezet országos intézményhálózatának mindennapi működésébe. A rendszeres fertőtlenítés és higiénés körülmények biztosítása mellett a fertőzésveszély csökkentését elősegítő védőeszközök használata is általánossá vált mind a munkatársak mind a támogatottak tekintetében. A járványhelyzet napjainkban egyre inkább felívelő harmadik hullámára pedig ismét gyorsan reagálnak az Ökumenikus Segélyszervezet különböző intézményei, annak érdekében, hogy küldetésüket a módosult működés mellett is be tudják tölteni.
Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója elmondta: „Az elmúlt egy évben fokozott terhelés alatt dolgoztak a szervezet munkatársai az intézményekben. Magas szintű szakmai tudás, elkötelezettség és kreativitás volt szükséges ahhoz, hogy központjaink ebben a példátlan időszakban is be tudják tölteni küldetésüket. Ahogy a járványhelyzet kialakulásakor megfogadtuk, nem engedjük el a rászorulók kezét a bajban, fokozott kapacitással és különleges támogatási formákkal segítjük a harmadik hullám idején az amúgy is nehéz helyzetben lévő támogatottjainkat.”  
A családok és gyerekek felzárkózását segítő közösségi programokat a nappali ellátást nyújtó intézményben több esetben felfüggesztették vagy kisebb csoportokra osztva történnek. A szociális szolgáltatások egy részénél a segítő munkát úgy szervezték át, hogy a kapcsolattartás ne igényeljen személyes találkozást, tehát a tanácsadások telefonon vagy online, az adományátadások pedig kontakt nélkül zajlanak.
A Segélyszervezet csepeli és miskolci Közösségi Pontjain belátható időre kizárólag online térben zajlanak a foglalkozások. A vizsolyi, lakócsai, felsődobszai, pusztakovácsi-kürtöspusztai, boldogkőújfalui és kastélyosdombói Jelenlét Pontokon, illetve több Biztos Kezdet Gyerekházában kisebb csoportok szervezése mellett párhuzamosan online is be lehet kapcsolódni a foglalkozásokba. Ennek köszönhetően virtuálisan azok is részt tudnak venni a közösségi alkalmakon, akik tartanak a személyes találkozástól. A közösségi intézmények online platformokon létrehozott zárt csoportok működtetetésével folyamatos, élő kapcsolatot tudnak ápolni minden támogatottal, legyen szó játékos feladatok, feladványok küldéséről a gyermekeknek, az ügyintézésben nyújtott támogatásról a szülőknek, vagy éppen az információáramlás biztosításáról.
Jól működik a Felzárkózó települések program keretében működtetett tanulópár program is, melynek keretében 27 nehéz körülmények között élő gyermek számára szerveztek összesen 40 budapesti gimnazistát, akik online segítik őket például matematika, magyar, természettudományok, fizika vagy nyelvek tanulásában.

Továbbra is speciális feladatokkal szembesülnek a Segélyszervezet által működtetett családok átmeneti otthonai. A 40 fős intézményekben a higiénés körülmények biztosítása mellett az intézmények munkatársai mindent megtesznek azért is, hogy a járványhelyzet miatt otthon maradni kényszerülő gyermekek ellátásában illetve korrepetálásában is maximális támogatást nyújtsanak a családoknak.

A Segélyszervezet hajléktalanokat segítő központjai teljes kapacitással működnek folyamatosan, hiszen a leginkább rászorulók, akiknek nincs hol „otthonmaradni” a járványhelyzetben is ezekben az intézményeiben remélnek segítséget. A Segélyszervezet munkatársai az állandó fertőtlenítés mellett turnusok kialakításával csökkentik a fertőzésveszélyt. A krónikus betegségek és a legyengült immunrendszer miatt az egyik legveszélyeztetettebb célcsoport védelmének érdekében zsiliprendszerrel folyik a mindennapi ellátás. Kisebb csoportokban fogadják a hajléktalanokat, akik lázmérés és fertőtlenítés után léphetnek be a rendszeresen és kiemelten fertőtlenített intézményekbe, ahol többek között az étkezés, vitaminpótlás, mosás és fürdés lehetőségeket vehetik igénybe. A Segélyszervezet hajléktalanok számára fenntartott gyulai átmeneti szállásán, illetve éjjeli menedék intézményeiben segítséget keresők, mint veszélyeztetett csoport tagjai, már megkapták a koronavírus elleni oltást is.

Az Ökumenikus Segélyszervezet emellett, lehetőségeihez mérten, immunerősítőkkel és vitaminokkal támogatja az általa fenntartott időseket, családokat illetve hajléktalanokat segítő intézményeit, valamint maszkokat, kéz- és felület-fertőtlenítő szereket biztosít támogatottjai és munkatársai számára.