A Hot Wheels Világa

A Mattel és a Focus Creativeáltal szervezett Apák és Fiúk Napja negyedik alkalommal aratott nagy sikert a Millenáris Park  D épületében.

A Hot Wheels Világa fantázianevű eseményen a gyerekek és szüleik számára, az újdonságokkal való ismerkedés  mellett, a legnagyobb élményt az jelentette, hogy kötetlenül tölthettek együtt  néhány órát.  A rendezvényanimátorai is rácsodálkoztak, milyen kimeríthetetlen kreativitással kombinálják a kis pilóták a pályákat. Látogatásukat a Hot Wheels apró ajándékokkal hálálta meg.

Három szép és különleges autó is látható volt a rendezvényen a Krazy Kutters- nek köszönhetően.

 

– Mi köze van a kis autóknak a nagy autókhoz?

 

Krazy Kutters: „Szerintem ezzel úgy vagyunk, mint sokan mások is, hogy kicsit álmodunk és utána nagyot lépünk, nagyot építünk. Nekem is anno volt egy kis autóm, egy Hot Wheels Blazer-em. Ez olyan meghatározó élménnyel bírt, hogy évekkel később megépítettem ugyanazt az autót nagyban.”

Ez azt jelenti, hogy lényegében Neked van egy kisautód nagyban is?

„Így van, a kis autó mellé egy jó nagy autóm is van. Színben, építésében, mindenében ugyanolyan.”

– Mit tudunk azokról az autókról, amik itt vannak most velünk?

„ Három autót hoztunk ma ki. Az egyik egy 1966-os Impala Low Rider. Hidraulika munkahengerek mozgatják az autó kerekeit és így tud ugrálni, illetve három keréken állni.

Kihoztunk egy Pontiac Trans Am-et, ami egy 1981-es évjáratú autó. Átépített kocsi szintén. Sokkal nagyobb fékek, kerekek vannak rajta a gyári állapothoz képest, és egy 500 lóerő feletti motor hajtja. A harmadik jármű egy saját építés. Egy Hot Rod fantázia autó, egy 1930-as évjáratú karosszéria van rajta, egy 6700 köbcentiméteres V8-as motor hajtja. Légrugózású és talán őt szeretjük a legjobban a három autó közül.”

Sokan kérdezték, hogy ez az autó is működőképes és ha igen, hol tudjátok ezt élvezni?

„Szoktunk vele rendezvényekre, találkozókra, versenyre menni. Abszolút működőképes. Ne tévesszen meg senkit, hogy a földöm ül, mert légrúgók vannak az autóban és bármikor fel lehet emelni a földről és el lehet vele indulni.”

 

 

Fotók:

Sződy Zsolt