A gyerekcipőből már kiléptünk

Két bronzérmet hozott a montemor-o-velhói Európa-bajnokság parasportolóink számára, Bencze János és Kajdi Katalin végzett dobogós helyen a portugál városban. Júliusban két válogató is vár majd a versenyzőkre, amelyen eldől, kik utazhatnak az augusztus végi duisburgi világbajnokságra.

bencze_janos_parakenu_eb_2013_320Három esztendővel ezelőtt összesen három versenyzőre épült a paraszakág, 2010 óta azonban óriási változásokat élt meg a sportág, amely felkerült a 2016-os riói paralimpia programjára. Weisz Róbert szakágvezető a havonta megrendezett összetartó táborokban ma már közel 18 versenyzővel dolgozhat együtt, és örömteli, hogy egyre több egyesület nyit a parakenu felé.

„A gyerekcipőből már kiléptünk, az elmúlt években nagy fejlődésen ment keresztül a szakág, mégis azt kell mondjam, még mindig hátrányban vagyunk” – így összegezte Weisz Róbert a parakenu hazai helyzetét. Hogy mire utalt a szakágvezető?

„Örömteli, hogy minden hónapban három-négy napra össze tudnak jönni a versenyzők, megnézzük ki, hol tart a felkészülésben, és ilyenkor az újonnan érkezők is bekapcsolódhatnak a közösségbe. Sportolóink szem előtt vannak, látjuk azt a munkát, amit elvégeznek, és ez az élmény mindenki számára nagyon pozitív” – magyarázta a szakágvezető, aki azonban az érem másik oldalát is megmutatta.

„A környező országok sajnos lépéselőnyben vannak hozzánk képest. Két okból is. Egyrészt olyan versenyzőik vannak, akik korábban kajakoztak, kenuztak, mi pedig most fektetjük le az alapokat. Baj az is, hogy az eszközök terén el vagyunk maradva, a parásoknál most zajlik le az a hajóforradalom, amely az épeknél tizenöt-húsz évvel ezelőtt megtörtént. Gyorsan fejlődik a sportág és az anyagi lehetőségeink miatt nehéz felvenni a versenyt – mondta Weisz Róbert, aki vázolta a nyári programot is: paraversenyzőink számára júliusban két válogatót is tartanak az augusztus végi duisburgi világbajnokságra.

 

 

 

 

 

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*