A GRT legyőzte a vörös bikát!

Legalábbis sikeresen meghódította, hiszen az elmúlt hétvégén Spielbergben a RedBull Ringen állt rajthoz a csapat az FIA CEZ és az MNASZ HE-DO Hankook Autós Gyorsasági OB második fordulóján. A különleges hangulatú híres Forma1-es pálya izgalmas kihívás volt a GRT versenyzői számára, hiszen közülük egyedül csak Rónai Tamásnak volt tapasztalata ezen az aszfaltcsíkon. Ehhez képest a három testőr kiválóan helyt állt és ismét értékes győzelmeket és dobogós helyezéseket is sikerült begyűjteniük!

Mindezt annak ellenére, hogy a hétvégén néha még az eső is nehezítette a körülményeket az amúgy sem könnyű, rengeteg nagy szintkülönbségű, izgalmas kanyarral tűzdelt pályán. Az első futamban Rónai Tomi a CEZ értékelés 14. míg a magyar bajnoki értékelés ezüstérmes helyén futott be az ismét nagyon erős, a jó kis Renault-nál bőven több lóerőt mozgósítani tudó technikákkal a mezőnyben. Új és ismeretlen pálya ide vagy oda a GRT másik két versenyzője már rögtön az első futamon komolyan odatette magát a CEZ értékelés 23-24. helyén értek célba, de ami az igazán fontos, hogy ezzel az OB értékelés Formula Renault Kupájának az első és második helyét is begyűjtötték! Így a csapat újonca Hefler Robi már a második futamgyőzelmét zsebelhette be az idei bajnokságban és a nem túl szerencsés Hungaroringi hétvége után Stren Roland is értékes bajnoki pontokat szerzett a kategória második hellyel!

A második versenyfutamra tovább gyorsultak a fiuk, az OB értékelésben lemásolva az első futam eredményeit azzal a különbséggel, hogy Rónai Tamás a CEZ értékelés 13. helyén szorosan a magyar bajnoki értékelés éllovasa mögött befutva hozta az újabb ezüstérmes eredményt, míg Hefler és Stern ismét kibérelték a magyar Formula Renault Kupa dobogójának első két fokát a CEZ értékelés 20. és 23. helyén.

Remek hétvégje volt hát a Gender Racingnek az osztrák F1-es szentélyben, ami rá is fért a csapatra a Hungaroringi kaotikus szezonnyitó után. Ráadásként egy különleges vendégük / házigazdájuk is volt a RedBull Ringen az ex F1-es versenyző Patrick Friesacher személyében, aki hasznos tanácsokkal is ellátta a GRT-s versenyzőket, hiszen ha valaki, akkor ő centiről centire ismeri a Spielbergi pályát! Ráadásul a híres vendégség névsora még tovább bővült a Ferrari korábbi F1-es tesztpilótájával is, aki amolyan meglepetésvendégként csöppent a GRT osztrák hétvégéjébe.

Hogy belülről milyen is volt ez a versenyhétvége arról a versenyzők és a csapatfőnök így meséltek:

 

Gender Tamás

„Ismét nagyon büszke lehetek a csapatomra a versenyzőimre az osztrák hétvége után! Annak ellenére, hogy egy kis logisztikai hiba miatt későn érkeztek alkatrészek, így nagyrészt ki kellett hagynunk a szabadedzéseket a fiuk nagyon hamar és jól dolgozták fel a pályát, hiszen Roland és Robi most először és Tamás is még csak egyszer indult ezen az izgalmas helyszínen! Rolandtól és Robitól nagyszerű teljesítmény, hogy egy-egy futamon még az utolsó helyről indulva is tudták hozni a kategória győzelmet és ezüstérmet! Rónai Tomira is nagyon büszke vagyok, hogy a technika adta lehetőségeket felül múlóan tudott gyors lenni ezen a pályán, ahol rengeteget számít a motorerő! Különösen a vizes pályán a magyar értékelésben autózott leggyorsabb időmérős kör is mutatja a kiemelkedő tehetségét! Úgy gondolom, hogy az adott körülmények között a legjobb eredményt tudtuk kihozni ebből a hétvégéből. Várjuk a következő bajnoki fordulót a Slovakiaringen, bár főleg Roland és Robi unszolására még előtte lehet, hogy elgondolkozunk egy más jellegű izgalmas kihíváson, hogy esetleg részt vegyünk a Mátrai Hegyiversenyen Parádsasváron, ami a hazai autósport egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező rendezvénye!”

 

Rónai Tamás

„Összességében egy nagyon jó versenyhétvégén vagyunk túl egy fantasztikus pályán versenyezhettünk! A Red Bull Ring az élvezetes lendületes kanyarjaival, a gyönyörű elhelyezkedésével, az infrastruktúrájával egy igazi autósport paradicsom szerintem minden versenyzőnek! Nagy motivációval készültünk erre a hétvégére. Sajnos a hétvége egy nagyon bosszantó dologgal indult mivel a Renault Sport-tól nem érkeztek meg a várt alkatrészek, ezért a szabadedzéseket szinte teljesen ki kellett hagynunk, ami nagyon hiányzott a futamokra való felkészülésnél. Az első időmérőn is folytatódtak kicsit a bosszantó dolgok sora. Az eső miatt piros zászlóval megszakították az edzést és elég sokat álltunk. Lecseréltük eső gumira az abroncsokat, de közben kiderült, hogy a nagyobb részen száraz volt a pálya. Az idő rövidsége miatt nem tudtunk már újra cserélni és így csak a 19. rajtpozíciót sikerült megszerezni, aminek nagyon nem örültem! Az első versenyen viszont nagyon jól sikerült a rajtom, majdnem tíz helyet tudtam előre jönni, kimaradtam a csetepatékból és a technikánk erejéhez mérten egy jó helyezést sikerült elérnünk. Másnap leszakadt az ég, aminek nagyon örültem, mert egy kicsit kiegyenlítette a motorerőben lévő különbségeket! A legjobb köridőt futottam a magyar értékelésben az időmérőn, ami egy nagyon jó kis részsiker volt a csapat számára! A versenyen aztán a CEZ értékelésben sikerült egy kicsit előrébb befutni, illetve ismét elhoztuk az OB értékelés második helyét! Nagyon nagy öröm, hogy ezen a különleges pályán ilyen jól szerepeltünk. A pályán kívül meg külön nagy élmény volt, hogy olyan rangos vendégeink voltak a hétvégén, mint Patrick Friesacher volt F1-es versenyző és Fabian Lauda! Mindketten nagyon hasznos tanácsokat adtak nekem és a fiuknak is a pálya feldolgozásában. Tényleg nagyon büszkék vagyunk rá, hogy már a külföldi versenyeken is megfordulnak ilyen hírességek a Gender Racing Team bokszában! Aztán a nagyszerű osztrák hétvége után nagyon várjuk már a következő bajnoki fordulót a Slovakiaringen!”

 

Stern Roland

„Nagyon munkás hétvége volt rengeteg küzdelemmel, de a végén nagyon örömteli eredménnyel!  Az eső csúnyán megtréfált az első időmérőn. Az eső miatt megszakították az edzést, feltettünk vizes gumit, de közben a pálya nagyobb része száraz volt, így egyrészt elégettünk egy esős garnitúrát, másrészt pedig nagyon hátra kerültünk a rajtrácson. A futam sem kezdődött túl szerencsésen az első körök egyikében hatodikban ragadt a váltó azzal küszködtem, de aztán nagyjából megjavult és a mezőny után tudtam eredni és végül fel tudtam jönni a kategória második helyére.  Aztán a második versenynapon is lehetetlen helyzetből kellett felküzdenem magam. Az időmérőn megpördültem és lefulladt az autó. A sok indítózástól lemerült az akku és csak a rescue szállító tudott visszajuttatni a bokszba így mért idő nélkül maradtam, és ahogy Robinak előző nap, most nekem kellett az utolsó rajtkockából indulnom. A versenyen aztán már jól alakult minden és egy jó rajttal ismét odaértem a kategória második helyére. A Hungaroringi „trauma” után nagyon jó volt ez a két második hely, nagyon nagy élmény volt ezen a csodálatos pályán versenyezni! Csapat szinten is nagyon sikeresek voltunk hiszen Hefler Robival mindkét futamon elhoztuk a hazai Formula Renault Kupa első két helyét. Robi személyében amúgy egy nagyon jó sport és csapattársra találtam, inspiráló dolog egy ilyen fiatal tehetséggel versenyezni, nagyon jól kiegészítjük egymást a csapatban. Már az év eleji első közös tesztünkön is látszott, hogy Robi nagyon gyors lesz és az eddigi versenyeken azt is bizonyította, hogy milyen jól és gyorsan alkalmazkodik a legnehezebb helyzetekhez is! Persze azért a Formula Renault Kupát tekintve nyilván szeretném még megszorongatni őt, szeretnék én is begyűjteni kategóriagyőzelmet az év folyamán! Most egy hosszabb szünet következik a Slovakiaring előtt, bár Hefler Robival próbáljuk győzködni Gender Tomi csapatfőnököt, hogy ha lehet, akkor mi szeretnénk rajthoz állni július közepén, Parádsasváron a Mátrai Hegyiversenyen, hiszen az forma autóval egy igazán különleges kihívás lenne a hazai autósport egyik legtradicionálisabb pályáján és rendezvényén!”

 

Hefler Róbert

„Csütörtökön szabadedzésekkel kezdődött az osztrák hétvége. Akár mennyit is szimulátoroztam meg néztem a rengeteg belső felvételt a RedBull Ringről azért az első igazi körök a valódi autóval elképesztően nagy élmény volt! Azok a kanyarok az óriási szintkülönbségek az a lendület nem jön ki semmilyen videón vagy szimulátoron! Mivel hogy nagyon élveztem, talán ezért is sikerült elég gyorsan megtanulni a pályát és egyből elég jó időket futni. Az időmérőn aztán sajnos már nem volt ennyire kerek minden. Pont elkezdett csöpögni az eső és slick gumikon voltam, amivel az egyik kanyarban kicsúsztam ott ragadva a kavicságyban. Ezzel sajnos nem lett mért időm így az utolsó rajtkockába kerültem az első futamra. A futamon sikerült egy nagyon jó rajtot venni két három autót is sikerült megelőzni és feljönni kategória második helyére. Itt viszont beszorultam egy erősebb autó mögé, aki az egyenesben mindig elment hiába voltam gyorsabb a kanyarokban. Viszont az utolsó percekben, a kategóriánkban élen autózó versenyző egy hiba miatt megforgott és így sikerült előre lépni az első helyre. Nyilván ebben a sportban sokat számít a szerencsefaktor is, ami most épp az én javamra fordult, de természetesen így is óriási öröm volt az újabb futamgyőzelem. A vasárnapi időmérő esőben zajlott, ami nem volt könnyű, nagyon nem feküdt a vizes pálya, így ismét egy rossz rajthely jutott csak, még ha most nem is a legutolsó. A futamon szerencsére már száraz volt a pálya így a kategória második helyre jöttem fel megint. Most sikerült üldözőbe venni a kategóriát vezető ellenfelet és hibára kényszeríteni, így miután ő kicsúszott ismét sikerült átvenni az első helyet és elég jelentős előnnyel megnyerni a hazai Formula Renault kategóriát! Fantasztikus volt ez a hétvége a két újabb győzelemmel és már nagyon várom a következő fordulót a Slovakiaringen! Az eddigi eredmények és tapasztalatok alapján most már talán óvatosan megfogalmazhatom célnak a Formula Renault hazai bajnoki címét és valami dobogó közeli helyezést az összetettben is! Újabb két futamgyőzelem nagyon komoly lépés lenne e felé a Slovakiaringen ami egy szintén izgalmas lendületes pálya!”