A fokozatosság elvén – autót váltottak a Sződy-fivérek

Spread the love

18 éve ültek be a volán mögé első versenyükön. Ha jól számolom ez az ezredfordulón volt. Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt Trabanttal kezdték az autóversenyzést, aztán hét év Suzukis időszak következett. Most márkát váltva egy Opel volánja mögött folytatják tovább a versenyzést. Erről és az idei szezon előkészületeiről kérdeztük a testvéreket.

Fotó: Juhász Melinda www.amdala.hu

A fiúk készen állnak az idei Szlalom Bajnokságra – Fotó: Juhász Melinda
www.amdala.hu

Amdala.hu: Sziasztok! Látom, „bepirosodtatok” Ez már önmagában nagy változás. Váltottatok a kékről. Meséljetek erről egy kicsit…

Sződy Szabolcs

Sződy Szabolcs

Sződy Szabolcs: Mármint a ruháról?(nevet) Egyszerű. Az autónk színéhez passzolót hordunk, mivel csapatunk színe idéntől megváltozott. Komolyra fordítva a szót, a használt autóknál elég nehéz megfelelő színűt találni, hiszen a kocsi kora és állapota fontosabb. Nekünk szerencsénk is volt, hogy pont egy pirosat találtunk. Ezáltal váltottunk színt, ami nekünk nagyon tetszik, és főtámogatónknak, az Orbico Hungary Kft. kenőnyag márkájához, a Shell Helix-hez is passzol.

 

Amdala.hu: Igen, ezt értem. De a csapatotok színe mindig a kék volt.

Sződy Zsolt: Csapatunk színe és a logónk az is maradt. A kék, világos kék. Autónk, a ruhánk és az arculat változott. Már tavaly is tetszett egy-egy rendezvényen a piros, de akkor még nem gondoltunk erre a színre. Hát, most így alakult.

Amdala.hu: Haladjunk tovább az autóval. Miért Opel? Hosszú Suzukis időszakon vagytok túl, és elég sikeresen.

Sződy Szabolcs: Nem márkát kerestünk, hanem az új kategóriánknak megfelelő autót. Ezt már tavaly tavasszal fejben tartottuk, de egy évet még mentünk a széria egyes kategóriában, S1-ben a Suzukival. Aztán eljött az idő, hogy döntsünk, mi következzen az ezer köbcenti után. Négy autómárka közül választottunk, éppen ami adott volt. És szerintünk jó választás volt az Opel Tigra.

Amdala.hu: Meséljetek az autóról. Mit lehet tudni róla?

Sződy Szabolcs: Ez egy 1.6-os 16 szelepes, 106 lóerős Tigra. Éppen a duplája lóerőben, mint az ezres Swift. Mindkét autó jól gyorsul. A Tigra egy sportverzió, Irmscher tartozékokkal ellátott, ami köztudottan az Opel főbb tuning cége volt, főleg régebben, bár most is létező és viruló cég. Az autón természetesen változtattunk, annak ellenére, hogy alapvetően egy kész sportkocsi. Ültető rugókat, sport gátlókat kapott. A súlypontja kb. 5 cm-rel lejjebb került. Sportlégszűrőt használunk, plusz egy-két olyan módosítást is elvégeztünk, ami a szériák között lehetséges. Viszont nem kellett változtatni az eredeti Tigra sportüléseken, öveken, és a kormány is maradt.

Amdala.hu:  Ezek szerint S3-ban indultok az 1.6-ossal. Ez nagy ugrás a Tigrissel. És az S2-es kategória…?

Sződy Zsolt: Nem maradt ki, megjártuk a szamárlétrát, hiszen a Suzukis éveinkben volt két év széria 2-es kategória is. 2010 és

Sződy Zsolt

Sződy Zsolt

2011-ben az 1.3-as Swifttel. Csak ott nem voltunk annyira eredményesek, de szerettük. Így S1 és S2 után, most S3-ban folytatjuk tovább. Régi vágyunk

volt ez az ezerhatos autó és kategória. Évek óta nézegettük, hogy majd egyszer ott folytatjuk. Hát ez az egyszer most van. Szerettünk volna egy száz lóerő feletti autóval versenyezni. Meghoztuk a döntést.

Amdala.hu: Jártatok Németországban egy Opel versenyautó építő cégnél. Ez is számított a márka melletti döntésben?

Sződy Zsolt:Valóban voltunk kint tavaly ősszel, meghívtak a céghez, megnéztük hogy épülnek a TCR-es Astrák. Gyönyörűek, ahogy épülnek az maga a profizmus. Részben ez is számított, de valójában más szempontok alapján mérlegeltünk és döntöttünk. Főleg lóerő, köbcenti és a számunkra testhezálló dolgok miatt.

 

Amdala.hu: Valamennyire kockáztattok, hiszen a megszokottról belevágtatok az ismeretlenbe…

Sződy Szabolcs: Pontosan így van. Tavaly már úgy éreztük, kissé eluntuk az 53 lóerőt. Kellemes volt a megszokott. De ki kellett lépnünk a komfortzónánkból, ahogyan több versenyzőtársunk is tanácsolta. Megléptük. Az autót nem ismertük, azontúl, hogy nagyon szép, jól megtervezett formájú. Át kell állnunk agyban is, de nemcsak a pályán. A felkészítésnél, a szerviznél is. Nincs rutin, hogy tudom hová nyúlok hét éve, és ismerem… fejből javítok, mozdulok. Meg kell tanulni a márka rendszerét, szokásait, és a pályán az autó viselkedését is. Új kihívás, de állunk elébe, persze szerényen és óvatosan.

 

Amdala.hu: Mik a terveitek, az elvárások idén?

Sződy Zsolt: Elvárás nincs. Ismerkedünk az autóval, a kategóriával. Később próbálunk majd gyorsulni, fejleszteni. Tanulnunk kell ennyi év után is. De úgy érzem élvezzük és hiszem, hogy a szezon második felére beleszokunk a dolgokba. Meg kell tanulni terelgetni a Tigrist.

Amdala.hu: Támogatóitok, partnereitek mit szóltak az új autóhoz? Gondolom Velük egyeztettetek már az autóbemutató előtt? Jött új támogató idén?

 Sződy Szabolcs: Természetesen. Azt már korábban beszéltük, hogy váltani készülünk. Az autót illetően mi döntöttünk. Több szempontot figyelembe véve. Amikor meg volt a kocsi, bemutattunk, hogy ezzel megyünk idén. Mindenkinek tetszett, nem csak az autó külseje, hanem maga a döntésünk is. Érdekesség, hogy partnereink többsége piros logóval rendelkezik, akaratunkon kívül egyezik a csapat új arculatával. Idén a Medikémia Zrt. Prevent autóápolási termékeit használjuk autónkhoz a versenyek során. Illetve a BMC világcég sport légszűrőivel megyünk majd a futamokon. Ők új partnerek, a Sportseconds hírportállal együtt. Harmadik évünket kezdjük el az Orbico Hungary Kft.-vel, amely a Shell kenőanyagok magyarországi forgalmazója. A Sportmenü.hu, az Amdala.hu hírportálok, Kárászy Kft., a Brisk Hungary Kft., a Nyomdaker, a Tikkadt Szöcske kólákat az Italműhely Kft. biztosítja.

Amdala.hu: Mi kívánhatnék így a szezon elején? Nagy kalappal és sok sikert a szezonkezdetén a tanuláshoz, év közben meg a fejlődéshez egyaránt! És persze eredményes versenyeket.

Sződy fivérek: Köszönjük szépen! Sok munka vár ránk, de igyekszünk!

 szodyk_180322_1106_DSC_2772

 

Interjú és fotók: Amdala.hu

Comments are closed.