A Financial Times sajtócsoport volt vezetője lesz a BBC új elnöke

A Financial Times sajtó- és médiacsoport volt elnök-vezérigazgatója lesz a BBC új elnöke.

    Az 53 esztendős Rona Fairhead 2006 és 2013 között állt a Financial Times Group élén. A Pearson kiadóvállalat portfolióján belül működő cég gondozza a londoni gazdasági napilap nyomtatott és online médiaváltozatát.
Rona Fairhead jelölését a BBC elnöki posztjára még nem jelentették be hivatalosan, de a BBC vasárnap hajnalban közölt saját értesülése szerint ő a májusban idő előtt lemondott előző elnök, Lord Chris Patten kiszemelt utódja a brit közszolgálati médiatársaságot irányító testület, a BBC Trust élére. Ő lesz egyben a BBC első női elnöke.
Kinevezését II. Erzsébet királynőnek kell majd véglegesen jóváhagynia a kormány javaslata és a parlament döntése alapján.
Lord Patten május 7-én jelentette be lemondását, miután komoly szívműtéten esett át. Akkori nyilatkozata szerint orvosai azt mondták neki, hogy az addigi ütemben nem folytathatja munkáját, így kénytelen volt lemondani a BBC Trust éléről, mert ez a feladat “száz százalékos odaadást igényel”.
Chris Pattent – Hongkong utolsó brit gyarmati kormányzóját, az Európai Bizottság volt külügyi biztosát, a brit politika egyik legtekintélyesebb közéleti személyiségét – a brit kormány javaslatára 2011 áprilisában választotta a parlament a BBC elnökévé, miután elődje, Michael Lyons négyéves megbízatása lejárt.
Lord Patten mandátuma 2015 áprilisáig szólt volna, ám már korábban kifejtette azt a nézetét, hogy ez az időpont “nem ideális”, mert csaknem egybeesik a brit parlamenti választásokkal, és ez azzal a kockázattal jár, hogy az új BBC-elnök személyének kiválasztási folyamata “átpolitizálódik”. A szakma ugyanakkor nem korai lemondására számított, hanem inkább arra, hogy megbízatását néhány hónappal meghosszabbítják.
A BBC Lord Patten hivatali ideje alatt élte át kilenc évtizedes fennállásának legsúlyosabb etikai válságait.
Két éve kiderült, hogy a BBC televízió valaha legnépszerűbb műsorvezetője, a 2011-ben 84 évesen elhunyt Sir Jimmy Savile – aki az 1960-as évektől az 1980-as évek végéig vezette a BBC különböző könnyűzenei és gyermekműsorait – csaknem negyven éven keresztül súlyos szexuális bűncselekmények végeláthatatlan sorát követte el gyermekkorú lányok és fiúk sérelmére, nem egyszer a BBC helyiségeiben. A botrányt súlyosbította, hogy a BBC először megpróbálta elkenni az ügyet, amelyet végül az egyik rivális kereskedelmi televízió szellőztetett meg.
Ez a botrány még el sem ült, amikor a BBC legnézettebb esti hírmagazinja, a Newsnight egy ellenőrizetlen – és mint kiderült, teljesen alaptalan – információ közreadásával pedofil bűncselekmények gyanújába keverte a kormányzó brit Konzervatív Párt egyik veterán politikusát, az azóta elhunyt Lord Robert Alistair McAlpine-t, Margaret Thatcher néhai miniszterelnök egykori tanácsadóját.
E hatalmas port kavaró politikai és etikai botrányok közepette 2012 végén lemondott a BBC akkori vezérigazgatója, George Entwistle, aki alig 54 napot töltött e tisztségében.
Forrás:MTI