A DK üdvözli az új amerikai nagykövetet

A Demokratikus Koalíció kiemelten fontosnak tartja, hogy stratégiai szövetségesei nagyköveti szinten képviseltessék magukat hazánkban. Ezért üdvözöljük, hogy az amerikai Szenátus döntésével lehetővé vált, hogy Washington a legmagasabb rangú diplomatáját küldje Budapestre.

A kormány vezetőinek, valamint a politikai és közélet szereplőinek azzal a nagykövettel kell baráti együttműködést kialakítaniuk, akit a küldő ország Magyarországra delegál. Természetesnek tartjuk, hogy a küldő államban belpolitikai viták előzhetnek meg egy-egy kinevezést, ám a döntés meghozatala után a fogadó országban semmifajta minősítés nem elfogadható.

A Demokratikus Koalíció alapvető nemzeti érdeknek tartja, hogy kitörjünk abból a nemzetközi elszigeteltségből, ahová az Orbán-kormány taszított bennünket, és újra teljes jogú, minden partnerünk által nagyra becsült tagjává váljunk az euroatlanti közösségnek.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében  Göncz Kinga  a Magyar Köztársaság volt külügyminisztere és Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségének tagja.