A DK fejet hajt a roma holokauszt áldozatai előtt

Niedermüller Péter, a  Demokratikus Koalíció alelnöke

Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnöke

Ma emlékezünk meg a Roma Holokauszt (Pharrajimos) áldozatairól egész Európában.
1944. augusztus 3-ára virradó éjjel számolták fel a nácik az auschwitz-birkenaui lágerben kialakított cigány családi tábort. Közel háromezer férfit, nőt és gyermeket öltek meg a gázkamrákban ezen az éjszakán. A náci népirtás idején többszázezer európai romát pusztítottak el. Több tízezer roma honfitársunk került a komáromi Csillagerődbe és onnan koncentrációs táborokba, lett szörnyű emberkísérletek, a munkaszolgálat, a féktelen gyilkolás áldozata. Sosem múló szégyen, hogy a magyar hatóságok is tettesként voltak jelen ebben a borzalmas eseményben.
Föl kell hívnunk a figyelmet arra, hogy a gyűlölet, a diszkrimináció, a rasszizmus ma is jelen van. Most is vannak, akik aljas politikai számításból megbélyegzik a romákat, indulatokat szítanak és uszítanak ellenük és más kisebbségek, kiszolgáltatott csoportok ellen. Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell, hogy ez a gyűlöletkeltés, többek között a „cigánybűnözés” sulykolása alapozta meg a népirtást 70 évvel ezelőtt is.
Büszke vagyok arra, hogy az Európai Parlament idén április 15-én hivatalos európai emléknappá nyilvánította a Roma Holokauszt Emléknapot, megemlékezett a népirtás áldozatairól, kifejezte aggodalmát a növekvő cigányellenség miatt, és felszólította a tagállamokat romák helyzetének határozott javítására.

Niedermüller Péter alelnök
Demokratikus Koalíció