A Demokratikus Koalíció (DK) számára “mind Horthy Miklós, mind az őt éltetők vállalhatatlanok”.

 Az ellenzéki párt alelnöke és európai parlamenti képviselője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a miniszterelnök aznap elhangzott beszédére reagált. Orbán Viktor azt mondta: néhány kivételes államférfiúnak, Horthy Miklós kormányzónak, Bethlen István miniszterelnöknek és Klebelsberg Kuno miniszternek köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörösterror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt “mégsem temetett minket maga alá a történelem”.
    Reagálásában Niedermüller Péter azt írta, nem lehet államférfi, aki százezrek haláláért felelős. “Az az ember, akinek az úri Magyarország bűnei miatt itt maradt a csonka-Magyarország. Országlása végére fel nem dolgozható tragédiaként több százezer magyar halt meg frontokon, munkatáborokban, koncentrációs lágerekben. Miatta ment el Bartók Béla, Kabos Gyula, sok-sok tudós. Közvetve felelős Rejtő Jenő, Szerb Antal, Radnóti Miklós pusztulásáért. Soha meg nem bocsátható bűne csatlóssága Hitlerhez. Története vége az lett, hogy Szálasi lett az utódja, hazánk pedig négy faluval Trianonhoz képest is kisebb lett” – fogalmazott a DK alelnöke.    Szerinte jobb lenne, ha Orbán Viktor abból a korból inkább Bethlen István vagy Klebelsberg Kuno munkásságát tanulmányozná.

Forrás:MTI