A cél, hogy érezzük jól magunkat az autóban!

Juhász Csaba – Juhász Zsolt Mitsubishi EVO X. – Juhász-Média Kft. 19. Szilveszter Rallye 2017.12.27-29.

Még szinte ki sem hűlt a Mitsubishi EVO X motorja Csabi máris újra versenybe száll az idő és a sporttársak ellen, most aszfaltos verseny vár rájuk. December 27-én teszt majd 28-29-én kétnapos rally a kitűzött céljuk. Ezen versenyen 2016-ban is részt vett már egy Renault Clio pilóta ülésében. Most egy izomautó a megzabolázása a cél.

Csabi a 2017-es év utolsó rally versenyén a Szilveszter Rallyn vesz részt testvérével Juhász Zsoltival.

Interjú Juhász Csaba autóversenyzővel.

Anno a 2B Rally versenyautójával vettél részt, most melyik csapat szervizel majd neked? – Most a Fa-Ze Tyre Kft. készíti fel az autót és ők is szervizelik, valamint Berényi Laci barátom segít az autóval kapcsolatos teendőkben. A 2B Rally egyébként most is itt lesz, egymás mellett fogunk szervizelni. Úgy gondolom jó lesz a hangulat.

A Mikulás Rallyn jó pár kilométert tettél meg verseny tempóban. Mennyire sikerült beülni a Mitsubishi EVO X-et? – Jó volt murván kezdeni az ismerkedést az autóval. Az aszfalt teljesen más lesz. Volt egy rövid tesztünk az Euroringen, de ez teljesen más lesz. A belső ring nem igazán rally szakasz, sosem feküdt nekem, de tapasztalat szerzésnek megfelelő lesz a verseny.

Új szakaszok is lesznek a régiek mellett. Egy olyan autóval veszel részt, amivel igen csak jó eredményt lehet elérni. Mi is a cél most a versenyen? – Az eredmény nem lényeges. Mi 33-as szűkítővel megyünk, homológ benzinnel ugyanúgy, mint a Mikulás Rallye-n. Ezért felesleges összehasonlítani az időket azokkal, akik nem ilyen szettel versenyeznek.

Kipróbálunk majd különböző beállításokat, most ez a lényeges meg az, hogy jól érezzük magunkat az autóban.

Köszönjük Partnereink segítségét!

– Hajósi Miklós –