A budapesti rendezvényközpont felbontotta a szerződést a fajvédő szervezet konferenciájának szervezőivel

Szerződést bontott egy szélsőséges fajvédő szervezet Budapestre tervezett konferenciájának rendezőivel az az intézmény, amely eredetileg otthont adott volna jövő szombaton az eseménynek.

    A budapesti Larus Rendezvényközpont üzemeltetője azt közölte az MTI-vel, hogy egy szélsőséges nézeteket valló szervezet jövő szombaton akart gyűlést tartani náluk. “A szerződéstől a fenti körülményről történő tudomásszerzést követően haladéktalanul elálltunk” – olvasható a rendezvényközpont vezetőségének közleményében.
Indoklásukban úgy fogalmaztak: az október 4-re szervezett rendezvény szellemisége nem felel meg a demokratikus, polgári elveknek. Azt is tudatták egyúttal, hogy jövő szombaton zárva tartanak.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfőn azt közölte az MTI-vel: a kormány elfogadhatatlannak tartja, hogy egy amerikai szélsőséges fajvédő szervezet orosz radikálisokkal együtt Magyarországon tartson konferenciát. A magyar kormány élesen elhatárolódik minden idegengyűlölő, kirekesztő és a kisebbségeket vallása, származása miatt sértő szerveződésektől, így a Budapestre tervezett radikális konferenciától is – írták a közleményben.
Emlékeztettek: az amerikai székhelyű, szélsőséges, fajvédő National Policy Institute október 3. és 5. között szervezne konferenciát. A tervek szerint azon felszólal Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő is – tették hozzá.
A tervezett rendezvény ellen korábban tiltakozott az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformja pedig szerdán követelte, hogy tiltsák be a konferenciát.

Forrás:MTI