A BMW Group idén már több mint 50 000 darab hálózatról tölthető autót adott el

A BMW Group 2017 júliusában fennállása eddigi legeredményesebb hetedik havi értékesítési eredményét érte el, a világszerte átadott 180 726 darab gépkocsi az előző július tükrében 0,4 százalékos emelkedést jelent. Sőt mi több, a január és július között eltelt hét hónapra vetítve a vállalatcsoport ugyancsak abszolút rekordot jelentő eladási mutatókat könyvelhetett el, az ügyfeleknek átadott 1 401 551 darab új autó 4,3 százalékos abszolút gyarapodásnak felel meg.

P90228354-bmw-i3-94ah-07-2016-2250px

„Az abszolút rekordot hozó első féléves eladási mutatóink után globális értékesítési eredményeink júliusban is kimagasló értékeken zártak, mialatt a legfőbb hangsúly továbbra is a vállalatcsoport nyereségességére helyeződik” – fogalmazott Dr. Ian Robertson, a BMW AG igazgatótanácsának BMW-értékesítésért és márkamarketingért felelős tagja. „Globálisan kiegyensúlyozott értékesítési stratégiánknak köszönhetően az Egyesült Államokban jelenlévő folyamatos gazdasági nehézségek, valamint a BMW X3 nemzetközi- és a BMW 5-ös sorozat kínai generációváltása ellenére is a tavalyi esztendő kimagasló értékesítési eredményei felett teljesítünk. Hálózatról tölthető modellpalettánk a világ minden táján egyre népszerűbb, a globális sikertörténetből pedig a kilenctagú portfólió mindegyik modellje kiveszi a részét” – zárta gondolatait Dr. Ian Robertson.

A BMW Group hálózatról tölthető modellpalettájának páratlan sikertörténetében az idei július újabb mérföldkövet hozott, a BMW i, a BMW iPerformance és az elektromos meghajtást használó MINI modellek összesített, egész éves értékesítési eredménye ugyanis az év hetedik hónapjában átlépte az ötvenezres eladási darabszámot. Ügyfeleinek a BMW Group jelenleg nem kevesebb, mint kilenc különböző, tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellt kínál, amelyek a január és július között eltelt hét hónapban világszerte összesen 50 711 darabos értékesítési mutatót értek el. Ez 74,8 százalékkal múlja felül az előző év megegyező időszakának hasonló teljesítményét, a tisztán elektromos meghajtású és plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt modellek piacán pedig a BMW Group ezzel a világ harmadik legnagyobb járműgyártó vállalatává lépett elő. 2014 óta a BMW i3 a prémium kompakt szegmens legkelendőbb tisztán elektromos meghajtású modellje, amelynek értékesítési mutatói az elmúlt három évben hónapról hónapra folyamatosan újabb magasságokba érkeztek.

A BMW márka az idei év hetedik hónapjában is hozta a tavalyi július extrém kimagasló értékesítési eredményét: a világszerte átadott 153 511 darab négykerekű 0,1 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi értéket. A január és július között átadott 1 191 547 darab új autó eközben a százéves márka fennállásának eddigi legsikeresebb első hét havi értékesítési mutatója is egyben, amely 4,5 százalékos abszolút gyarapodással zárt. A sikertörténetből a széleskörű modellpaletta mindegyik tagja kivette a részét. A globális eladási adatok élén továbbra is a BMW X modellcsalád négykerekűi állnak, amelyekből az előző év hasonló időszakához képest – és a BMW X3 aktuális generációváltása ellenére is – január és július között világszerte 15,4 százalékkal több, összesen 407 492 darab talált gazdára. Az ez idő alatt 107 460 darabban elkelt BMW 1-es sorozat és a 37 159 példányban eladott BMW 7-es sorozat ugyancsak jelentős értékesítési növekedést könyvelhetett el, 8,5 százalékkal, illetve 21,9 százalékkal. Az idei júliust az új BMW 5-ös sorozat önmagában 34,9 százalékos globális eladási növekedéssel zárta, a 17 712 darabos értékesítési mutatót ráadásul Kína nélkül érte el. A legjelentősebb ázsiai piacon az elmúlt hónapban teljesedett ki a világ legnépszerűbb felső-középkategóriájú prémium modelljének átfogó generációváltása, amely idén júliusban az előző év hetedik hónapjának tükrében 47,2 százalékkal alacsonyabb, 6 766 darabos eladási mutatót hozott.

A MINI eközben még tovább növelte világméretű népszerűségét, a júliusban átadott 26 974 darab új autó 2,0 százalékos értékesítési javulásnak felel meg. A január és július között eltelt hét hónapban a brit prémiummárka globális eladási mutatója 208 188 darabon állt meg, amely 3,4 százalékos abszolút gyarapodásként könyvelhető el. A teljes mértékben megújult modellpaletta két legnépszerűbb tagja a MINI Cabrio és a MINI Clubman, amelyek 21 248 darabos, illetve 34 086 darabos eladási számukkal 23,4, valamint 6,5 százalékos fejlődést mutatnak. Idén júliusban a MINI portfóliójának abszolút etalonja az új MINI Countryman volt, amely 33,5 százalékos értékesítési gyarapodás mellett 6 810 példányban talált gazdára.

Globálisan átadott 14 835 darab robogójával és motorkerékpárjával a BMW Motorrad idén júliusban ismét új havi eladási rekordhoz érkezett, amely 7,6 százalékos emelkedésnek felel meg. A BMW Group kétkerekű divíziója az idei év első hét hónapjában 103 224 darabos összesített értékesítési eredményt könyvelhetett el, amely 9,2 százalékos abszolút növekedést jelent. Mint ilyen, a BMW Motorrad kiváló úton halad afelé, hogy a 2017-es esztendőt újabb értékesítési rekorddal zárja.

A BMW és a MINI értékesítési eredményei a legfőbb régiókban

Miközben az autóipar számos régióban értékesítési nehézségekkel küzd, a BMW Group a hosszú távon fenntartható, nyereséges növekedés érdekében tovább folytatja globálisan kiegyensúlyozott vállalati stratégiáját.

A Nagy-Britanniában jelentkező gazdasági nehézségek idén júliusban a BMW Group összesített európai értékesítési eredményének mérsékelt csökkenését eredményezték, a vállalatcsoport egész éves eladási mutatója azonban az öreg kontinensen továbbra is a tavalyi kimagasló érték fölött áll, 1,7 százalékos abszolút javulással. A legkiemelkedőbb európai piacnak Franciaország és Spanyolország számít, 3,6 százalékos növekedés mellett elért 51 569 darabos, illetve 8,9 százalékos gyarapodással abszolvált 35 731 darabos újautó-átadásával.

A BMW Group ázsiai értékesítési eredményei hónapról hónapra újabb magasságokba érkeznek, a régió legjelentősebb piaca pedig továbbra is Kína, ahol a BMW és MINI modellek egész éves eladási mutatója az előző év első hét hónapjához viszonyítva több mint 17,0 százalékos javuláson áll.

A teljes autóipart érintő egyesült államokbeli gazdasági nehézségek a BMW Group értékesítési eredményeiben is visszaköszönnek, a vállalatcsoport eladási mutatói jelenleg 3,5 százalékkal a tavalyi érték alatt állnak.

2017. július Egy évvel ezelőtthöz képest 2017. január – július Egy évvel ezelőtthöz képest
Európa 78 615 -1,5% 633 467 +1,7%
–        Németország 25 227 +4,5% 181 571 -0,5%
–        Nagy-Britannia 13 110 -8,8% 138 487 +1,1%
Ázsia 62 408 +9,8% 477 670 +14,3%
–        Kína 43 311 +8,0% 336 591 +17,0%
–        Japán 5 544 +5,6% 44 377 +6,3%
Amerikai kontinens 34 471 -9,5% 251 464 -3,5%
–        USA 26 363 -13,7% 197 654 -5,5%
–        Mexikó / Latin-Amerika 3 332 +22,6% 21 319 +16,4

A BMW Group értékesítési eredményei 2017. júliusában és az év első hét hónapjában

2017. július Egy évvel ezelőtthöz képest 2017. január – július Egy évvel ezelőtthöz képest
BMW Group autók 180 726 +0,4% 1 401 551 +4,3%
BMW 153 511 +0,1% 1 191 547 +4,5%
MINI 26 974 +2,0% 208 188 +3,4%
Hálózatról tölthető* 8 138 +52,7% 50 711 +74,8%
BMW Motorrad 14 835 +7,6% 103 224 +9,2%

*BMW i, BMW iPerformance és MINI Electric modellek