A BMW Group célul tűzi ki, hogy 2021 végére egymillió darab hálózatról tölthető gépkocsija guruljon a világ útjain

A vállalatcsoport új mérföldkövét Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke jelentette be szeptember 10-én, a 2019-es Frankfurti Nemzetközi Autószalon nyitónapján.

A BMW Group kijelölte következő mérföldkövét az elektromos mobilitás térnyerése kapcsán. „Célunk, hogy 2021 végére a világ útjain guruló hálózatról tölthető modelljeink száma az egymilliót is átlépje” – jelentette ki Oliver Zipse, a BMW AG igazgatótanácsának elnöke szeptember 10-én, a 68. Frankfurti Nemzetközi Autószalon nyitónapján. „Az elektromos mobilitás meghatározó úttörői vagyunk: idén Németországban eddig egyik autógyártó vállalat sem értékesített nálunk több hálózatról tölthető gépkocsit, miközben Norvégiában négy eladott járművünkből hármat hálózatról tölthető hajtáslánc-technológiával rendelnek meg ügyfeleink” – tette hozzá.

A következő évtizedre előretekintve Oliver Zipse kifejtette, hogy várakozásaik szerint az elektromos mobilitás különböző ütemben fejlődik majd a világ egyes pontjain – a nem egységes infrastruktúra, az eltérő vezetési szokások és a politikai körülmények következtében. A BMW Group előrejelzései szerint 2030-ban a Kínában megrendelt új prémium modellek több mint 50 százalékában nagyfeszültségű akkumulátorról táplált tisztán elektromos meghajtás dolgozik majd. Európában ez az arány körülbelül 25 százalékon lesz ekkor, ahogyan a világ második legnagyobb piacának számító Egyesült Államokban is.

„A BMW Group egy nemzetközi vállalat, ügyfeleink igényeit így az összes hajtáslánc-technológiával képesek vagyunk és képesek leszünk kiszolgálni: iránymutató hatékonyságú belsőégésű erőforrásaink mellett az akkumulátorról táplált tisztán elektromos meghajtások és a plug-in hibrid hajtáslánc-technológiák is elérhetők, a jövőben pedig a hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia is kézzelfogható valósággá válik. Rendkívül erős stratégiai pozícióra teszünk így szert, amellyel a közeli jövő mobilitási kihívásaival és a klímaváltozással is képesek vagyunk szembenézni” – nyilatkozta Oliver Zipse.

A hidrogén-meghajtású üzemanyagcella-technológia kézzelfogható megoldást jelenthet, kiváltképp a hosszabbra nyúló utazások alkalmával. A BMW Group számításai szerint a jövőbe mutató technológia iránti ügyfélkereslet az elkövetkező évtized második felében mutat majd kiugró növekedést, 2022-től így a müncheni központú vállalatcsoport egy kisszériás kiadással teszteli valós körülmények között a hidrogénüzemű tisztán elektromos meghajtást. A 2019-es Frankfurti Nemzetközi Autószalonon a BMW i Hydrogen NEXT tanulmányautó is világpremierjét ünnepli.

Oliver Zipse az idén júniusban bejelentett modellpaletta-bővítési előrelépéseket is megerősítette: a BMW Group eszerint az eredetileg előirányzottnál két évvel korábban, már 2023-ra huszonöt tagúra gazdagítja hálózatról tölthető portfólióját, amelynek több mint fele tisztán elektromos meghajtással közlekedik majd. Mindehhez a belsőégésű erőforrásokkal, tisztán elektromos meghajtással és plug-in hibrid hajtáslánc-technológiákkal egyaránt felszerelhető, rugalmasan alkalmazható járműszerkezeti megoldások és a rugalmas tömegtermelési szisztémák teremtik meg a műszaki alapot, a vállalatcsoport így nem csupán az ügyféligények, de a piaci körülmények változásaira is rendkívül gyorsan tud reagálni.

Az éghajlat védelmének kulcsa mindeközben az elektromos mobilitás térnyerésében rejlik. A BMW Group vallja, hogy ügyfelei döntő szerepet vállalhatnak a klímaváltozás visszaszorításában, hiszen ha képesek kihasználni, a rendelkezésükre álló technológia végtelenül pozitív hatást gyakorol.

„Célunk, hogy jelentős mértékben csökkentsük károsanyag-kibocsátásunkat. Azonban ahhoz, hogy a célból eredmény legyen, azokra a területekre kell koncentrálnunk, amelyeken a legintenzívebb hatást érhetjük el. A legnagyobb hangsúlyt a következő kérdések megválaszolására helyezzük: a jövőben milyen hajtáslánc-technológiákat, műszaki megoldásokat és szolgáltatásokat részesítenek majd előnyben ügyfeleink? Illetve éghajlatunk védelmében miként érhetjük el a legnagyobb eredményt? Egy dolog biztos: elkötelezettek vagyunk a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény mellett” – fogalmazta meg Oliver Zipse.

A BMW Group háza táján a hosszú távú fenntarthatóság az értéklánc legelején kezdődik. Kiváló példa erre a BMW márka első tisztán elektromos meghajtású modelljeként érkező BMW iX3 is, amely 2020-ban a BMW eDrive hajtáslánc-technológia ötödik generációjával felvértezve gurul ki az utakra. Ez a hajtáslánc már nyersanyagok felhasználása nélkül készül, az akkumulátorcella-technológiájához felhasznált kobaltot pedig közvetlenül az Ausztráliában és Marokkóban található bányákból importálja a gyártó. Sőt mi több, a BMW Group a modell tömegtermelése során felhasznált villamos energia nagy részét megújuló erőforrásokból állítja elő.