A Best Reisen felfüggesztette utazási tevékenységét

csődbe ment

A csődbe ment Best Reisen Utazási Iroda Kft. utasai a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér 2B terminálján 2013. augusztus 16-án. A cég a mai naptól függesztette fel utazási tevékenységét, az iroda kora esti, törökországi járatát már törölték.
MTI Fotó: Földi Imre

 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint a Best Reisen csődjében az egyedüli “jó hír” az, hogy az utazási iroda által biztosított 1,3 milliárd forint vagyoni letét hazai viszonylatban magasnak számít, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését.

Molnár Judit elmondta: a külföldön maradt utasok hazahozatalát a biztosító társaság, a QBE Insurance (Europe) Limited Magyarországi Fióktelepe intézi, akik nem utaztak el, azoknak az utazás befizetését igazoló papírjaikkal, bizonylataikkal be kell menniük a biztosító cég székhelyére.     Úgy tudja, mintegy 350 Best Reisen utas maradt Egyiptomban, összesen pedig 700 Best Reisennel utazó turista van külföldön.     A Best Reisen tavaly még több mint 6,1 milliárd forintos árbevételt ért el, 2011-es árbevétele 5,95 milliárd forintot tett ki. A tavalyi mérleg szerinti nyeresége még 40,45 millió forint volt, 2011-et 56,89 millió forintos veszteséggel zárta.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*