70 éves születésnapját ünnepli az MR Szimfonikusok

Az MR Zenei Együttesek idén 70 éves Szimfonikus Zenekarának jubileumi előadásával indul az új évad. A 2013/14-es koncertévad és egyben az MR Szimfonikusok jubileumi hangversenysorozatának nyitókoncertje a 70 évvel ezelőtti – Rádiózenekar néven – életre hívott Szimfonikus Zenekar bemutatkozó műsorát ismétli meg és idézi fel.

A Rádiózenekar 1943-as első nyilvános hangversenyének műsorát akkor maga Dohnányi Ernő, az alapító karmester vezényelte. Szeptember 21-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben megrendezésre kerülő jubileumi koncert karmestere Vajda Gergely, az MR Szimfonikusok vezető karmestere lesz.  A hangverseny műsora ez alkalommal is: Liszt: Les Préludes,  Chopin: II. (f-moll) zongoraverseny közreműködik:  Bogányi Gergely , Dohnányi: Szimfonikus percek és Csajkovszkij V. szimfónia.

Vajda Gergely, az évfordulón így vélekedett: „Újraolvasva a zenekar történetét újfent lenyűgözött mindaz, amit ez az együttes a hazai és nemzetközi zenei életben elért, a magyar kultúra területén létrehozott. A Rádiózenekar valamikor a klasszikus zene és az akkori modern technika metszéspontjában született. Ma, 70 évaddal később, a közszolgálati média csoport részeként feladataink nagyon hasonlóak és természetesen végtelenül különbözőek is. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2013. szeptember 21-én, mintegy két héttel a napra pontos évforduló előtt, az eredeti műsort vezényelve jómagam állhatok e nagyszerű együttes élén.”

A hangversenyt élőben közvetíti a Bartók Rádió valamint az Európai Műsorszolgáltatók Egyesületének (EBU) kilenc tagországa (Spanyolország, Németországban a Saarbrückeni Rádió; Csehország, Horvátország, Portugália, Románia, Litvánia, Bulgária és Svédország). A koncertről televíziós felvétel is készül.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*