7. GYEREK ARC KIÁLLÍTÁS

GyerekARC_A4_PR„Itt vagyok, ragyogok!” címmel megnyílt a 7. Gyerek ARC kiállítás a Budapesti Millenáris Parkban

Idén az egészséges életmód témáját járja körül a tárlat úgy, ahogy arról a 6-14 éves gyerekek gondolkodnak. A Gyerek ARC kabala figurája BIOX, idén 7. alkalommal vette fel a kapcsolatot a gyerekekkel. Az ő levelét tolmácsolta pályázati kiírásában az ARC, karöltve a kiállítás főtámogatójával, a Tescóval. „Mutassátok meg rajzaitokon, ti mikor éreztétek magatokat egészségesnek, ragyogónak, felhőtlenül boldognak” –

invitált pályázásra a felhívás.

Az áruházlánc elkötelezett híve az egészségtudatos életmódnak, és úgy gondolta, egészséges táplálkozásról és rendszeres testmozgásról leghitelesebben a gyerekek szólhatnak kortársaikhoz. A kiállítás azonban nem csak a fiatalokat várja, hanem a család valamennyi tagját.

A gyerek rajzok óriás molinóra nyomtatva szemgyönyörködtetően szólnak örömteli együttlétről, szabadidős tevékenységekről, jóízű ételekről. Hagyományához híven az ARC ingyenes látogathatóságot biztosít a hét minden napján, a park nyitva tartási idejében.

2014. május 24-én ünnepélyes megnyitón adták át a legjobb 3 alkotónak járó díjakat 6-9 és 10-14 éves korcsoportokban a szervező ARC, valamint a főtámogató Tesco képviselői.

A 6-9 éves korcsoport nyertes alkotásai Török Hunor Flórián (1. díj), Nagy Luca: Kertészkedés (2. díj) és Csényi Bianka: Az egészséges táplálkozás (3. díj) voltak.

A 10-14 éves korcsoportban a díjazottak: Róth Edina: Festem (1. díj), Wéber Kitti Katalin: A két barát (2. díj), és Szathmári Zsuzsa: Mint hal a vízben (3. díj) lettek.

A Tesco korcsoportonként három különdíjat ajánlott fel azoknak az alkotóknak, akiknek szülei a Tesco-Global Áruházak Zrt. munkavállalói, és akiknek a rajzai a kiállításra bekerültek.

A különdíjakat nyerték 6-9 éves korcsoportban Csikós Lili: Az élet csodaszép (1. különdíj), Mesics Liliána: Jó odabújni a kistesómhoz (2. különdíj) és Rubi Alexa: Nyaralás (3. különdíj), 10-14 éves korcsoportban pedig Baba Viktória: Nyaralás (1. különdíj), Nagy Fruzsina: Táborban (2. különdíj) és Kovács Vivien Krisztina: Sportolj és játssz! (3. különdíj).

A Hegyvidék Bevásárlóközpont „Természet és egészség” című, a legzöldebb alkotásnak járó különdíját a zsűri 6-9 éves korcsoportban Lakatos Dániel: Itt vagyok ragyogok, mint a fekete szurok! c. alkotásának, valamint 10-14 éves korcsoportban Páll Panna: Frissítő csobbanás c. művének ítélte oda.

Az UNICEF Magyar Bizottság „Gyerekszem” különdíját a tavalyi nyertes (10-14 éves korosztályban), Takács Martin ítélte oda kedvenceinek. Idén először vett részt a Gyerek ARC előző évi győztese a zsűrizésen, mert a pályázatot és kiállítást támogató UNICEF Magyar Bizottság kiemelten fontosnak tartja azt, hogy a gyerekek képviseljék magukat az őket érintő döntésekben.

Győzteseik 6-9 éves korcsoportban Kiss Gergely Nimród: A csodálatos természet c. alkotása, valamint 10-14 éves korcsoportban Schiff Andrea: A boldogság a mézben c. rajza.

A Mindenki tud rajzolni c. könyv szerzőin, Barabás Zsófinak és Moizer Zsuzsának különdíjait pedig 6-9 éves korcsoportban Takács Róza: A barátok a mezőn játszanak c. rajza, valamint 10-14 éves korcsoportban Szalai Szabolcs: Bodri, tábor és sok minden más c. képe nyerte.

 

A kiállításon a legtöbb pályaművel szereplő 3 iskola, az Igazgyöngy Alapfokú Művészetoktatási Intézmény (Berettyóújfalu), az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola (Budapest), valamint a Gyulai István Általános Iskola (Budapest) a Tesco által felajánlott díjakat kapták. A berettyóújfalui Igazgyöngy Intézmény 30 tanulója a megnyitón is részt vehetett az áruházlánc jóvoltából.

A nyertes három iskolában az UNICEF Magyar Bizottsága megtartja „Ébresztő-óra” című gyerekeknek szóló programját, aminek témája a gyermekjogok és a gyermekek helyzete a világban. A programról további információk az UNICEF weboldalán találhatók: www.unicef.hu

Gratulálunk a nyerteseknek!

A kiállítás minden korosztály számára ajánlott. Megtekinthető 2014. május 24-től június 29-ig, Budapesten, a Millenáris Parkban.

www.arcmagazin.hu, www.facebook.com/ArcMagazin