60 ezer euró társadalmi vállalkozásoknak az UniCredit pályázatán

  • Harmadik alkalommal hirdeti meg az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány társadalmi célú pályázatát nonprofit szervezetek számára.
  • A 60.000 euró összdíjazású „Lépj Velünk!” társadalmi innovációs program idén a társadalmi vállalkozásokra fókuszál.
  • A program idei egyik újdonsága, hogy már a legjobb 10 pályázót is tanácsadással segítik üzleti tervük finomításában, hogy azt a szakmai zsűri előtt sikeresen mutathassák be.
  • A közülük kikerülő három nyertes a pénzbeli támogatáson túl 12 hónapos szakmai mentorálást kap, hogy a sikeres vállalkozáshoz szükséges üzleti készségeit megerősíthesse.
  • A pályázatok benyújtási határideje 2017. december 17. A részletes kiírásról az érdeklődő szervezetek a www.unicreditbank.hu/lepjvelunk oldalakon tájékozódhatnak.

  • bank

 

A programba idén olyan nonprofit szervezetek pályázhatnak, amelyek a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságának csökkentését társadalmi vállalkozás megvalósításával és működtetésével kívánják elérni: a vállalkozások egy társadalmi probléma megoldásán dolgoznak, a keletkezett nyereséget pedig visszaforgatják a cél megvalósítása érdekében. A pályázat olyan innovatív megoldásokat díjaz, amelyek abban segítik a hátrányos helyzetű közösségeket, hogy saját erőfeszítéseik révén, fenntartható módon javítsanak életkörülményeiken.

A pályázaton két kategóriában hirdetnek eredményt: induló és már működő társadalmi vállalkozások egyaránt jelentkezhetnek.

A legjobbnak ítélt 10 szervezetet 1 alkalmas tanácsadással segítik üzleti tervük finomításában, és a zsűri előtti sikeres prezentációra való felkészülésben. Közülük a szakmai zsűri három nyertest választ ki 2018 márciusában.

Az összesen 60.000 euró támogatási összegből a három legjobb pályázó 55.000 eurót közvetlenül nyerhet el, 5.000 eurót pedig az UniCredit Bank munkatársai szavaznak meg az általuk legsikeresebbnek ítélt projekt számára.

A nyertesek komplex támogatást kapnak, a pénzen túl a program részeként a korábbi 6 hónap helyett immár 12 hónapos, személyre szabott mentorálási folyamatban vesznek részt. A mentorálás abban segít, hogy a vállalkozások képességeiket és lehetőségeiket hatékonyan kiaknázva fejlődhessenek, így biztosítva a hosszú távú társadalmi hatást. A szakmai támogatást a program együttműködő partnere, a NESsT Magyarország biztosítja, a mentorálásba az UniCredit Bank vezető menedzserei is bekapcsolódnak.

Maurizio Carrara, az UniCredit Alapítvány elnöke  rámutatott: az egyszerű adományozás égető problémákat enyhíthet, de abban is segíteni kell a hátrányos helyzetű csoportokat, hogy kiléphessenek a számukra előnytelen élethelyzetből. „Mi ezzel a programmal azokat a legjobb megoldásokat szeretnénk megtalálni és díjazni, amelyek nem pusztán anyagilag támogatják a hátrányos helyzetű közösségeket, de motiválóak és jobb jövőt biztosítanak számukra. Ilyen hosszú távon is fenntartható üzleti megoldásokat kínálnak a társadalmi vállalkozások, amelyeknek kezdetben komplex támogatásra van szükségük.”

„Ezekben a vállalkozásokban a civil segítő szándék és egy innovatív, jó üzleti ötlet találkozik – hangsúlyozta Marco Iannaccone, az UniCredit Bank általános vezérigazgató-helyettese. – Az anyagiakon túl ez utóbbi fejlesztésében is sokat tudunk segíteni önkéntes mentorainkkal, banki kollégáink üzleti és szakmai ismereteinek átadásával.”

A tavalyi év egyik díjazottja, a Nem Adjuk Fel Szociális Szövetkezetet képviselő Veres Marianna konkrét példákkal illusztrálta, miben segítette őket a mentorálási folyamat: „A NESsT üzleti képzése során alakítottuk ki a marketing stratégiánkat, és a melegkonyhánk üzleti stratégiáját. Rengeteget segítettek a bank vezető menedzserei is, az ő révükön kapott végleges formát az értékesítési rendszerünk, és finomodott a vezetési struktúránk is. Alapvetően pedig mindenben meghatározza a szemléletünket, hogy a folyamat végére elkezdtük civilként is otthon érezni magunkat az üzleti életben.”