33. Mátrai Hegyiverseny- verseny szombaton

 

  1. versenynap: Nagy Norbert elsősége

Nyolc év után újraéledt a Mátrai Hegyiverseny, amely a nagy nevek mellett ifjoncokat is idevonzott. A legendás hegyiverseny első napját azonban szakadó esőben kellett teljesítenie a népes mezőnynek. Az időjárás délutánra sem fogadta kegyeibe a pilótákat, így az időmérő edzés mellett mindkét felfutást esőben abszolválták.

A pálya teljesen megújult, a felújított aszfaltcsíkot sokan félve fogadták, nem lehetett tudni, hogy ilyen esős körülmények között mikét viselkedik, mennyire lesz csúszós, illetve az ívek milyen tempóval autózhatók. Már az időmérő edzésen megnyugtató választ adott a mezőny jelentős része, sőt lelkesedtek, hogy nagyon jó a pálya tapadása.

20160716_111200

Az ETCC magyar indulója Nagy Norbert futotta a pálya új történetének legjobb idejét, legalább is egyelőre, a holnapi futamokig biztosan. Elsőként zárta ugyanis mindkét futamot a Parádi Hegyiverseny első napján. A SEAT Leon CUP Racer-t irányító pilóta a nyitó futamon csupán 8 tized másodperccel megverte a BMW-t kormányzó Kavecz Istvánt, majd ez az előnyt a nap végére 3,5 másodpercre növelte. Az abszolút harmadik legjobb idővel a hegyi versenyek „viccmestere” Gál Szabolcs érkezett, ami számára egy első helyet is jelent a Hegyi Kupa értékelésében. Az időmérőn jeleskedő Turán Frigyes kevesebb, mint fél másodperc hátránnyal futotta a negyedik leggyorsabb időt a Ford Fiesta R5-tel, ez az OB összesítésében a harmadik helyet jelenti a Rallye VB-n induló pilótának.

A Hegyi Kupa értékelése szerint Kovács Endre egy második és egy harmadik helyet gyűjtött be a BMW M3 DTM-mel, osztozva a Ladás különítménnyel, Vörössel és Csépével.

A ralis világ egy másik ismert pilótája, Ollé Sándor már nem volt ennyire szerencsés, az egyik kanyarban megcsúszott, nekicsapódott a bal hátsó kerékkel a szalagkorláttal, ami kicsavarta a bal hátsó futóművet. Megpróbálják megjavítani és holnap folytatni a viadalt.

Az 1-es rajtszámmal induló Szász László, egy Reynard Zytekkel mint egyedül talpon maradt formaautós teljesítette az első versenynapot.

 

Versenyzők nyilatkozatai az 1. nap végén:

Nagy Norbert (SEAT Leon CUP Racer): „Az elején még meglepett ez az eredmény, aztán láttam, hogy ott tudok lenni az elejébe. Szurkoltam az esőnek, hogy nehogy felszáradjon, szerencsére esélye sem volt. Így aztán nem jött ki az az erőkülönbség, mint ami például Bongó BMW-jében van. Meglátjuk, hogy holnap is esni fog-e, de örülnék a száraznak is. Meglátjuk… Utoljára 2008-ban mentem itt versenyautóval, azóta meg milliószor, hiszen itt lakom.”

Kavecz István (BMW): „Nagyon jó volt. Nekem a második körben, nagyon csúszott a gumim, el van kopva, nem bírtam ennél gyorsabban menni. Ha egy kicsit felszárad holnapra az út, talán akkor jobb lesz. Igazából meg vagyok elégedve a második hellyel.”

 

 

 

 

 

Turán Frigyes (Ford Fiesta R5): „A második versenyfutam hibátlan volt. Azt gondolom, hogy egy ilyen R5-ös szabályok szerinti raliautóval, minden nagyon pontos és tiszta felmenet volt, nem tudtam volna gyorsabbat jönni. Ha nagyon szakadt volna az eső, akkor közelebb lettünk volna. Az első versenyfutamon is bent hagytam négy másodpercet, megforogtam az első komolyabb sikánnál. Hibáztam, de akkor is Norbi nyert volna, csak közelebb lettünk volna… Gratulálok neki, második lettem, azt gondolom ez tökéletes!”

ifj. Ficza Ferenc (Lotus Elise): „Nagyon jó volt, élveztem. Sajnos még nem tudjuk mi az oka, de valamitől egyszer csak bedadog az autó. Nem érzékeli a gázt, valószínű az elektromos gázpedállal lesz gond. Remélem, megoldják holnapra a srácok, aztán megyünk.”

Szász László (Reynard Zytek): „Izgalmas volt a mai verseny, de ez az időjárás nem való ennek az autónak, örülök, hogy túl vagyunk rajta. Tetszik az aszfalt, jó a pálya, és nagyon sok néző is volt, úgyhogy nekik mindenképpen érdemes volt próbálkozni, mert ez csak próbálkozás volt, ebben az esőben. De majd meglátjuk, mit hoz a holnap, mit hoz a jövő… Örülök, hogy megint van itt verseny és egy komoly mezőny állt rajthoz, a létszám kicsi, de komoly nevek indultak. Mindenki, aki felhúzta most a kesztyűt, kalapot lehet előtte emelni és annak is, aki ezt az egészet megvalósította.”

Az 1. nap hivatalos végeredménye kategóriánként:

HK F-3500           1.            GÁL Szabolcs                     Zengő Motorsport          Seat Leon

HK L-1300            1.            MAGYAR Attila                 Gondi Motorsport SE    Lada Samara 1.3 RS

HK L-1600            1.            CSÉPE Gábor                     Rigó Motorsport              Lada VFTS

HK L+1600           1.            PARÁDI Róbert                Parádi Róbert                   Lada 2107

HK F-1400           1.            KERN István                       Zengő Motorsport          Suzuki Swift GTI Mk1

HK F-1600           1.            ZÁM Ferenc                      George OXXO Energy Racing Team         Suzuki Swift

HK F-2000           1.            SZEPESI Péter                   HegCsi Racing                   BMW E30 320 iS

OB L-1600           1.            Kanyik Antal ifj.                               Főtaxi Autósport SC       Lada 21074

OB F-1600           1.            BENYÓ Máté                     GFS Racing Team             Suzuki Swift

OB F-2000           1.            GÁSPÁR Csaba                 Unicorse                             Alfa Romeo 156 TS

OB F-3500           1.            NAGY Norbert                  Zengő Motorsport          Seat Leon Cup Racer

OB F+3500          1.            KAVECZ István                  Dubrovnik Racing            BMW

OB E-2000           1.            Szász László                       Dubrovnik Racing            Rynard Zytek

Hollnap folytatódik a verseny, azonban az időterv változott, reggel 8 és 14.30 között zajlanak a Mátrai Hegyiverseny vasárnapi eseményei!