Újabb hat magyar érem, újabb három arany

Spread the love

A magyar csapat három arany-, egy ezüst- és két bronzérmet nyert a vasárnap délelőtti döntőkben Szegeden, a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén.

    

Az elsőként célba érkező Farkasdi Ramóna és Nagy Flóra a K-2 1000 méteres döntője után a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén, Szegeden 2014. május 24-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

Az elsőként célba érkező Farkasdi Ramóna és Nagy Flóra a K-2 1000 méteres döntője után a Nemzetközi Kajak-kenu Szövetség világkupa-sorozatának idei harmadik, egyben utolsó versenyén, Szegeden 2014. május 24-én. MTI Fotó: Kovács Anikó

A Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összetételű női kajaknégyes 500 méteren, a kajakos Dudás Miklós és a kenus Lakatos Zsanett pedig 200 méteren lett első. Az ezüstérmet is a legrövidebb távon szerezte a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó, míg Khaut Kristóf 500 méteren, Balla Virág pedig 200 méteren zárt harmadikként a kenusoknál.
    Az első döntőben, férfi K-1 500 méteren nem volt magyar hajó, a következő számban, női K-4 500 méteren azonban a Szabó, Kozák, Kárász, Vad összetételű új kajaknégyes abszolút favoritnak számított. A többezres közönség nem is csalódott, a hazai egység magabiztosan győzött a németek előtt.
    “Közös munka nem volt bennünk, hiszen itt a világkupán ültünk össze, teljes pályát nem is mentünk a lányokkal. Ennek ellenére olyan érzés volt a hajóban ülni, mintha mindig is ezt csináltuk volna” – nyilatkozott a viadal honlapján Szabó Gabriella.
    A délelőtt utolsó 500 méteres fináléjában, C-1-ben ezúttal meglepetésre nem a szegedi kedvenc Vajda Attila szállította az érmet, hanem a fiatal Khaut, aki egy harmadik hellyel lepte meg magát pénteki 19. születésnapja után.
    A 200 méteres finálék nagy magyar sikerrel indultak, a férfi kajak egyesek versenyét ugyanis az olimpiai hatodik Dudás nyerte parádés teljesítménnyel, a szám másik hazai indulója, az ifjúsági olimpiai aranyérmes Tótka Sándor hetedik lett.
    “Elmondhatatlan érzés ez, mert az olimpiai hatodik helyem után egy kéztörés miatt elég mélyről kellett visszakapaszkodnom. A 2013-as évem rá is ment erre a sérülésre, és nagyon szerettem volna bebizonyítani, hogy nem a véletlen műve volt a londoni szereplésem, képes vagyok nagy eredményre” – mondta Dudás Miklós.
    A kenusoknál egyesben a milánói vk-n harmadik Lantos Ádám ezúttal nem fért fel a dobogóra, ötödik lett, de később Nagy Péterrel párosban vigasztalódott: másodikak lettek a vb-címvédő németek mögött. Utóbbi számban Khaut és Hajdu Jonatán duója hetedikként ért a célba, míg a férfi kajakosok hasonló távú versenyében Molnár Péter és Bán Kristóf nyolcadik lett.
    A nők 200 méteres döntőiben két érem jutott a magyaroknak, mindkettő a kenu egyesek hat hajót felvonultató fináléjában, ahol a vb-bronzérmes Lakatos magabiztos győzelmet aratott, Balla pedig kellemes meglepetést okozva befutott a harmadik helyre.
    “Tegnap kaptam egy új lapátot, most próbáltam ki először, és egyből nyertem is vele. Nagyon szeretem ezt a világkupát, és boldog vagyok, hogy ennyi néző előtt tudtam győzni.” – fogalmazott az aranyérmes.
    Kajakban Vad Ninetta egyesben éppen lecsúszott a dobogóról, a negyedik helyen végzett, párosban a Hagymási testvérek, Anita és Réka kilencedikként zártak.
    A szombati döntőkben három arany-, három ezüst- és két bronzérmet szereztek a magyarok, akik így már 14 éremnél és hat elsőségnél járnak a szegedi versenyen. A vasárnapi zárónapon még hat döntőt (három-három 500 és 5000 méterest) rendeznek a Maty-éri pályán zajló vk-viadalon.

Forrás:MTI

Comments are closed.