3-as metró: hűtlen kezelés miatt tehet feljelentést az MSZP

A BKV Zrt. nem teheti meg, hogy az orosz érdekeket nézi, és nem számol fel kötbért a felújított, de jelenleg is használhatatlan orosz metrókocsik gyártójának – jelentette ki budapesti sajtótájékoztatóján Szaniszló Sándor, az MSZP fővárosi képviselője.

A politikus szerint, ha a főváros vagy a BKV lemond a jogos kötbérigény érvényesítéséről, azzal megkárosítják a budapesti embereket. „Meglepő, hogy az a BKV, amely 50 milliárd forintnyi adósságcsapdában vergődik, valamiért nem tartja fontosnak, hogy az elfuserált Putyin-metrók után behajtsa azt a 420 millió forintot, amely jogos kötbérként járna a számára. Ezért a mai napon felszólítottam Bolla Tibort, a BKV vezérigazgatóját, 24 órán belül tájékoztasson: a márciusi üzemkezdet óta mennyi időn át nem jártak a metrók az üzemzavar miatt, mekkora az az összeg, amelyre a BKV jogosan igényt tarthat, illetve tett-e bármilyen lépést ennek az összegnek az érvényesítésére.”

A BKV vezérigazgatója idáig nem reagált a megkeresésre, ezért Szaniszló Sándor kijelentette: ha a BKV továbbra is az orosz érdekeket képviseli, és nem hajlandó érvényesíteni a számára jogosan járó félmilliárdos kötbért, a jövő héten kénytelen lesz összehívni az általa vezetett Pénzügyi és Ellenőrző Bizottságot. „Ha pedig ezen a fórumon sem érünk el eredményt, kénytelenek leszünk feljelentést tenni az ügyészségen a BKV vezérigazgatósága ellen hűtlen kezelés és egyéb gazdasági bűncselekmények gyanúja miatt.”