2016-ban is Sas tarolt a szilveszteri műsorok között

Sassal búcsúztatta az Óévet az ország – a szilveszteri szórakoztató műsorok közül a legnézettebbnek idén is az ATV-n sugárzott kabaré bizonyult. A SAS Kabaré – Kiröhögjük magunkat megverte a nagy kereskedelmi csatornák műsorait, és a Zsebre Pacsival együtt bekerült a heti TOP30-ba is.

 

Idén is az ATV-t és Sas Józsefet választották a nézők szilveszteri programként. A csatorna két kabarét is sugárzott az év utolsó estéjén, a Zsebre Pacsi a teljes lakosságban több, mint 1 millió 1 százezer embert (RCH) ért el, és 430 ezren (AMR) nézték végig, míg a vadonatúj Kiröhögjük magunkat szintén több, mint 1 milliós eléréssel és 586 ezer nézővel az egyik legjobb idei nézettséget hozta a csatornának, és maga mögé utasította nem csak a többi kábelt, hanem a nagy kereskedelmi csatornák és a köztévé szilveszteri műsorát is.

 

Mindkét televízióműsor szerepel a heti TOP30-as listán, a 14. és a 25. helyen. Sas József szilveszteri műsora minden évben a nézőközönség egyik legnagyobb kedvence, 2016-ban sem volt ez másképpen. A hazai piacon teljesen egyedülálló műsor a visszabeszélős pesti humor bátor hagyományát őrzi, a közönség pedig minden évben lelkesen várja Hacsek, Sajó és a többiek poénbonbonjait.