2016 az áttörés éve lesz a banki mobilfizetési megoldások terén

Minden jel arra mutat, hogy 2016. az áttörés éve lesz a banki mobilapplikációk, mobilfizetési megoldások és általában a teljes körű interaktív online bankolás területén, ebből a versenyből a CIB sem maradhat ki – mondta Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában.

    Kiemelte: a CIB Bank országos fiókhálózattal rendelkező, univerzális bankként működik Magyarországon a jövőben is. Hozzátette, a bank stratégiájának felülvizsgálata során a menedzsment teljes mértékben megerősítette, hogy a CIB változatlanul univerzális pénzügyi szolgáltatóként tevékenykedő bank marad a magyar pénzpiacon.
    Hangsúlyozta: “egyértelműen növekedés-centrikus és hitelezést erősítő stratégiát folytatunk, folyamatosan törekszünk a hatékonyság és eredményesség javítására, emellett jelentősen csökkentettük a korábbi évtizedekből ránk maradt rossz portfóliót”. Rámutatott: a 2015-ös év eredményei igazolták, hogy a CIB 2014-ben elindított univerzális banki, növekedés-orientált stratégiája életképes.
    Az elnök-vezérigazgató kifejtette: 2015-ben jelentős javulást ért el a bank az eredményességet tekintve. Hosszú idő után az új hitelkihelyezések volumenét egy év alatt közel 50 százalékkal megnövelte a pénzintézet. Számos szegmensben, így a lakossági új jelzáloghitelek folyósításában vagy a befektetési alapok esetében is a hitelintézet piaci részesedése számottevően nőtt. A bank egyúttal jelentős lépést tett a nem teljesítő hitelportfólió leépítésében is, ezzel jóval egészségesebb portfólió alakult ki – mondta Simák Pál.
    Simák Pál hozzátette: az elmúlt évben számottevően nőtt a külföldi befektetők érdeklődése a magyar piac iránt. A nem teljesítő hitelportfólió vonatkozásában tranzakciók ugyan még nem történtek, de valószínűsíthető, hogy rövid időn belül ilyen típusú ügyletekre is sor kerül. A nem-teljesítő hitel-portfólió leépítése szempontjából kifejezetten jó kezdeményezésnek tartja a MARK Zrt. felállítását, a CIB vizsgálja a MARK Zrt. által március 21-én meghirdetett programban való részvétel lehetőségét – mondta.
    Rámutatott: jelentős sikereket értek el a betétállományuk átalakításában, ügyfeleik értékelték, hogy az alacsony kamatokhoz képest magasabb hozamot biztosító megtakarítási termékeket kínált a bank, a befektetési alapjaik piaci részesedése kiemelkedő mértékben nőtt.
    Kiemelte: a bank tulajdonosa, az Intesa Sanpaolo csoport leányvállalati divízióján belül március elején elsőként vezették be új mobilbanki applikációjukat. A felhasználók számára minden várakozásukat felülmúlta. A kezdeti alapfunkciókat az év során folyamatosan bővítik majd, és a tervek szerint megújítják az internet bankjukat is. Az elképzelések szerint bevezetik a digitális aláírást mind az online platformokon, mind a fiókokban, ami egyben megteremti az alapot arra, hogy az ügyfeleikkel történő szerződéskötést, egyéb ügyintézést is papírmentessé tegyék.
    Az elnök-vezérigazgató kifejtette: március 21-től a CIB Bankban is elérhető a csok, ami pozitív fordulatot hozhat a lakossági jelzálog-hitelezésben, további lendületet adhat az ingatlanpiac elmúlt évben már tapasztalható élénkülésének és az új ingatlan-beruházások finanszírozási igénye bővítheti a vállalati hitelezést is.
    Elmondta: az idén elérhetővé válik a vállalati ügyfeleik számára a bank online deviza-kereskedési szolgáltatása, és olyan fejlesztéseket is terveznek, amelyekből csak annyit fognak érzékelni az ügyfeleik, hogy gyorsabban jutnak hitelhez.
    A CIB csoport 40,224 milliárd forint veszteséggel zárta az elmúlt évet a konszolidált mérleg szerint, szemben a 2014. évi 104,14 milliárd forint veszteséggel. A CIB csoport tavalyi mérlegfőösszege 1675,707 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban 1733,642 milliárd forint volt. A bankcsoport tőkemegfelelési mutatója 16,7 százalék volt 2015-ben, a szilárd tőkehelyzet megtartása továbbra is elsődleges fontosságú a hitelintézet számára.

Forrás:MTI