2015 WTCC MAR Előzetes

A hétvégén, Marokkóban folytatódik a FIA Túraautó-világbajnokság (WTCC). A 12 fordulóra tervezett világbajnoki sorozat hatodik alkalommal látogat el a marokkói városba, Marrákesbe, ahol, az előzetes nevezési lista alapján, 19 versenyző fog rajthoz állni.

Az idei szezonban két autóval bővült a Honda család, hiszen a svéd Rickard Rydell és a szerb Dusan Borkoic szintén ezzel a márkával vágott neki az idei évadnak, bár az utóbbinak komoly gondja akad az argentin futamon az üléspozíciójával.

A marokkói Bennani márkát váltott, így Argentínában már az új autójával indult, aki Sébastian Loeb új csapatában debütált, ezzel erősítve a Citroenek gyári csapatát, akik négy gyári versenyautóval vágtak neki ennek az évnek. A kínai Ma Csing Hua mind a 12 versenyen rajthoz fog állni ebben a szezonban.

Az első versenyhétvégén a Lada gyári csapatában a három helyett csak két autó szerepelt, de úgy tűnik Kozlovszkíj előtt elhárult minden akadály, az autója elkészült és elindul az afrikai futamon.

A Zengő Motorsport és Michelisz Norbert immár ötödik alkalommal versenyezhet a marokkói utcai versenypályán. Az eddigi eredmények felemásak voltak hiszen Michelisz Norbert az első évében a SEAT-tal bejutott a Q2-be és mindkét versenyen pontszerző helyen ért célba. A 2012-es versenyhétvégén azonban a BMW-vel nem jutott be az időmérő edzés a második szakaszába, az első versenyen mégis sikerült a pontszerzők között végeznie. 2013 pedig az autó még a gyerekbetegségeit nyögte és Monteiro berepülő féktárcsája sem javította Michelisz és a csapat esélyeit. Tavaly az első futamon elment a szervója, ami nagyon megnehezítette a Civic vezetését, emiatt pedig az emlékezetes másodikon már rajthoz sem tudott állni – a holland Tom Coronel autója annyira összetört Bennánival történt ütközés során, hogy a következő, francia versenyhétvégén nem tudott elindulni.

Michelisz Norbert:
Nagyon szeretem az utcai pályákat, ugyanakkor a marokkói aszfaltcsík nem tartozik a kedvenceim közé. A kemény féktávok és magas rázókövek párosítva a magas külső hőmérséklettel igazi kihívást jelentenek versenyzőnek és gépnek egyaránt. Mivel előzni itt nagyon nehéz, így az időmérőnek kiemelt szerep jut majd. Egy erős helyezés az első 10-ben és egy kis szerencse azt jelentheti, hogy mindkét versenyen pontszerző helyekért harcolhatunk, ami az elsődleges célom Marokkóban.

 

A hétvége menetrendje:

Április 17. péntek

13:00 – 13:30                     Teszt

Április 18, szombat:

09:15 – 09:45                     Első szabadedzés

11:15 – 11:45                     Második szabadedzés

13:30 – 14:40                     Időmérő edzés – élőben az Eurosport 2-n

Április 19, vasárnap:

16:50 – 19:10                     Futamok – élőben az Eurosporton

 

A bajnokság állása:

1. Jose-Maria Lopez (Citroen), 48 pont

2. Sebastien Loeb (Citroen), 43

3. Tiago Monteiro (Honda), 28  (…)

7. Norbert Michelisz (Honda), 14

 

Yokohama Driver’s Trophy:

1. Norbert Michelisz (Honda), 18 pont

2. Tom Chilton (Chevrolet), 15

3. Mehdi Bennani (Citroen), 15

 

Yokohama Teams’ Trophy:

1. Zengő Motorsport, 18 pont

2. ROAL Motorsport, 15

3. Sébastien Loeb Racing, 12